6. Egy internetes „részpopuláció” véleménye a homoszexualitásról 2006-ból

Egy 2006 júniusában kezdődött internetes online kérdőíves szex-kutatás előzetes (a 2006 július 6-i állapotot tükröző) eredményei ettől némileg eltérő helyzetet mutatnak. Igaz, a többi adatfelvételtől eltérően a válaszadók nem reprezentálják a 14 évesnél idősebb magyarországi (illetve egy város választókorú) népességet egyrészt az internetes hozzáférés társadalmi esélykülönbségei, másrészt az adatgyűjtés módszere (un. hólabda a kutató emil-es és iwiw-es ismeretségi körén keresztül tájékoztatva a kérdőív net-es címéről: http://sexsurvey.netexpert.hu) miatt.

Az online kérőívet kitöltők körében jóval magasabb a nők aránya (60 százalék) az országos átlagnál; fiatalabbak, mint a felnőtt lakosság (átlagéletkoruk 28 év, a válaszadók közül a legtöbben 22 év körüliek /ez az un. modális érték/, a legfiatalabb válaszadó 15, a legidősebb 74 éves); magasabb az iskolai végzettségük az átlagnál (csupán 3.2 százalékuk nem rendelkezik legalább érettségivel, 47.6 százalékuknak van felsőfokú végzettsége és a jelenleg is tanulók közül /az 1 257 főből 769-en/ 90 százalék főiskolára vagy egyetemre jár); döntő többségük városlakó (községekben csupán 6.4 százalékuk él és az e településtípushoz legközelebb eső települési kategóriát /egyéb város/ is csak 11.1 százalékuk jelölte be lakóhelyként, viszont 65.0 százalékuk fővárosi lakós); jövedelmi helyzetük saját bevallásuk szerint jobb az össznépességénél (átlagosan havi 78 ezer forint körüli nettó összeg az, ami felett önállóan rendelkeznek és saját szükségleteik kielégítésére fordíthatják, míg a KSH 2005. évi mikrocenzusa során készített jövedelemfelvétel tanúsága szerint 2004-ben az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem 65.341 forint volt az országban /A 2005. évi lakossági jövedelemfelvétel összefoglaló adatai, Budapest: KSH, Életszínvonal- és emberierőforrás–statisztikai főosztály,/); vallási szempontból világiasabb beállítottságúak (46.2 százalék jelentette ki kategorikusan hogy nem vallásos semmilyen módon sem). A válaszadók tehát tipikusan fiatalok, magas iskolázottságúak, magas jövedelműek, városlakók, kevésbé vallásosak és körükben túlsúlyban vannak a nők. A politikai preferenciákat tekintve online felvételünk tanúsága szerint a válaszadók döntően liberális beállítottságúak (egy 10-es liberális–konzervatív skálán a liberális pólusra – 1–3-as érték – helyezte magát 57,4 százalékuk, míg a konzervatív oldalra – 8-10-es érték – csupán 17,6 százalékuk); a bal-jobb skálán inkább középre húznak (32,4 százalékuk vallotta magát baloldalinak és 22,1 százalékuk jobboldalinak); végül a 2006. évi országgyűlési választásokon a válaszadók relatív többsége az SZDSZ listájára adta voksát (SZDSZ: 37,7; MSZP: 26,6; FIDESZ: 26,9 és MDF: 8,8 százalék).

E felvétel az 1991-es és 1996-os kutatás homoszexualitásra vonatkozó kérdéseit ismételte meg. A korábbi kutatásokban kapott eredmények összevetése azért problematikus, mert jelenleg nem dönthető el, hogy az itt kapott válaszokban milyen szerepet játszik az utolsó felvétel óta eltelt 10 év és milyet a válaszadók átlagosnál jóval magasabb társadalmi státusza, valamint liberális beállítottsága. A válaszadók mindenesetre egy jól körülhatárolható társadalmi csoportot alkotnak, aminek tagjai a jövőben feltehetően komoly hatással lesznek a társadalmi közvélekedés – homoszexualtással is kapcsolatos – mikénti alakulására. Az eredmények jelentőségét éppen az adja, hogy a válaszadók csoportja olyan kulturális és egyéb tőkékkel rendelkezik, amelyek valószínűsítik, hogy a jövőben véleményformáló szerepet töltenek majd be szűkebb és tágabb társadalmi környezetükben.

Mivel a homoszexualitás társadalmi megítélése igen kényes kérdés, felmerülhet több aggály is a válaszok általánosíthatóságával kapcsolatban a minta összetételének fenti problémáin túlmenően is. Az egyik ilyen kétséges pont lehet, hogy vajon a válaszadók körében nem magasabb-e a meleg férfiak és a leszbikus nők aránya, mint az össznépességben. Az azonos neműekkel létesített szexuális kapcsolatra vonatkozó kérdésekre (a „közösülés” volt a kulcsszó e kérdésekben, s ennek értelmezése a kapott emilek és iwiw-es üzenetek alapján a hölgyeknek nem okozott gondot női partner esetében sem) adott válaszok szerint a válaszadó férfiak 9.0 százalékának (az 500 férfiból 45-nek), a nők közül pedig 13,6 százaléknak (a 765-ből 124-nek) voltak igenlő válaszai. Ez azonban csupán a homoerotikus tapasztalat előfordulási gyakoriságát jelenti és nem a Kinsey-skála (Haberle 1994:93-110) értelmében vett homoszexuális irányultságot. A nemzetközi és hazai ilyen jellegű kutatások tanúsága szerint ezek az értékek a nyugati civilizációban megfigyelhető gyakorisághoz hasonlóak. Ez azt jelenti, hogy a saját szexuális irányultság nem játszik szerepet a vélemények kialakításában.

Egy korábbi kutatásból (Székesfehérvár, 2001), továbbá a FIDESZ „megmondó-emberei” nyilatkozatainak (lásd Mikola doktor válogatott nyilatkozatait különös tekintettel a „szingli hordákra”) társadalmi fogadtatásából tudni lehet (az első forduló előtti két hétben olyan fiatalok tömege döntött a választási részvétel mellett, akik korábban távol szándékoztak maradni és ez eredményezte a koalíció győzelmét), hogy a homoszexualitást elfogadók körében rendkívül magas a liberális értékeket vallók, a magukat baloldalinak tekintő és az SZDSZ-re, illetve az MSZP-re szavazók aránya, míg a homofóbok körében a konzervatív, a jobboldali beállítottságuk és a FIDESZ-re illetve az MDF-re szavazók alkotják a többséget. Online felvételünk tanúsága szerint a válaszadók, politikai orientációjukat tekintve döntően liberális; a bal-jobb skálán inkább középre; végül a 2006. évi országgyűlési választásokon a válaszadók relatív többsége az SZDSZ listájára adta voksát (SZDSZ: 37.7, MSZP: 26.6, FIDESZ: 26.9 és MDF: 8.8 százalék). A válaszok értelmezésénél mindenképpen figyelembe kell venni ezt a liberális túlsúlyt a résztvevők körében.

A következőkben a homoszexualitás társadalmi megítélésével kapcsolatos hat kérdésre adott válaszokat mutatjuk be.

A homoszexualitás „természetére” vonatkozó társadalmi vélekedés, mint már utaltunk rá, a 19. század utolsó harmadától kezdve világos változásokat mutat. Kezdetben Isten vagy a társadalom elleni bűnnek tekintette az emberek többsége, azután betegségnek minősült (míg 1981-ben a WHO is törölte Betegségek Nemzetközi Osztályozás Rendszeréből mint pszichiátriai kórképet), ezzel párhuzamosan devianciának is tekintették (annak függvényében, hogy biológiai vagy társadalmi eredetmagyarázattal szolgáltak e szexuális orientáció kialakulásáról), a 20. század közepétől kezdve elsősorban a meleg emancipációs mozgalmak jóvoltából magánügyként való kezelése is megjelenik, majd a Stonewall-t (D’Emilio 1992:V-XX.) követő években szabadságjogként kezd megfogalmazódni a szexuális irányultság (szélső esetekben szabad választás tárgyának tekintik, mint pl. Jeffrey Weeks [Weeks 1985]). Ez utóbbi két vélekedés áll leginkább összhangban a posztmodern gondolkodással, amely az egyéni szabadság radikális kiterjesztését és az elkülönült politikai szféra feloldódását, minden kérdés potenciálisan politikai jellegét tekinti – többek között – a modernitást meghaladó radikálisan új fejleménynek. Ezen a területen kutatásunk eredménye a következő:

10. sz. tábla

Az „A homoszexualitással kapcsolatos alábbi vélemények közül melyik az az egy, amelyik a legközelebb áll az Ön véleményéhez?” kérdésre adott válaszok megoszlása:

Válaszadóinknak háromnegyed, egész pontosan 75.9 százaléka tekinti a homoszexuális irányultságok magánügynek illetve alapvető szabadságjognak, s csupán negyede minősíti valamiféle rossznak. Míg az 1991-es és az 1996/97-es felvételben a válaszadóknak egyaránt hozzávetőlegesen egyharmada vallotta ezt a nézetet (miközben a homoszexualitás társadalmi elfogadottságát ezt a szexuális irányultságot betegségnek /vagyis az egyén állapotát elfogadók/ minősítők aránya nőtt meg jelentősen, több, mint 10 százalékkal), az új eredmény feltehetően nem csupán a válaszadók társadalmi jellemzőivel magyarázhatóak, hanem jelen van benne (később tisztázandó mértékben) a közgondolkodás változása is.

Harmonizál ezzel az eredménnyel a homoszexualitás elítélése-elutasítása témakörében kapott válaszok megoszlása is, ami e szexuális irányultság társadalmi elfogadottságát méri.

11. sz. tábla

Az "Az Ön véleménye szerint a homoszexualitás" kérdésre adott válaszok megoszlása

A kérdésünkre 2006-ban választ adók kilenctizedének van végiggondolt és részben semleges, de nagyobb részben (80 százalék!) támogató véleménye e szexuális változattal kapcsolatban, ami megint csak részben magyarázható a minta összetételével, s biztosan szerepe van benne az idők változásának is. Bármi legyen is a helyzet, a különbözés társadalmi tudomásul vételének kilátásai szempontjából mindenképpen örömteli a kép, mivel pontosan annak a társadalmi csoportnak tagjai körében van elsöprő túlsúlyban az elfogadó attitűd, amely a jövőben társadalmi helyzeténél fogva döntő szerepet játszik majd a közgondolkodás formálódásában.

Három olyan kérdés is szerepelt kérdőívünkben, amely közvetlenül vagy közvetve a melegeket és leszbikusokat megillető jogokkal kapcsolatosak.

Először az arra a két kérdésre adott válaszok megoszlását mutatjuk be, amelyek a korábbi kutatásokban nem szerepeltek.

12. sz. tábla

Az „A homoszexuálisokat ugyanolyan jogok kell, hogy megillessék, mint bárki mást” és a „Mivel a homoszexuálisok veszélyt jelentenek a társadalomra, korlátozni kell a nyilvánosság előtti szereplésüket” kijelentésekkel való egyetértés-egyet nem értés adatai

A válaszadók döntő többsége véli úgy, hogy a melegeket és leszbikusokat a heteroszexuálisokkal azonos jogok kellene, hogy megillessék és alig valamivel kevesebben utasítják el a homoszexuális nyilvános szerepléseinek korlátozását.

Ebben a kutatásban szerepelt további négy olyan kérdés is, amely a jogegyenlőség tartalmára vonatkozott („Elfogadható, hogy a meleg és leszbikus párok élettársi viszonya az előírt együttélési idő után ugyanolyan jogkövetkezményekkel (pl. öröklés) járjon, mint a heteroszexuális párok esetében”; „Elfogadható, hogy a meleg és leszbikus párok regisztrált élettársi viszonyra léphessenek (pl. a regisztráció után a partner örököl a társa után)”; „Elfogadható, hogy a meleg és leszbikus párok házasságot köthessenek” és „Elfogadható, hogy a meleg és leszbikus párok gyereket fogadhassanak örökbe”).

Az első két kijelentéssel, amelyek két egyén egymáshoz való viszonyát érinti, a válaszadók 88 százaléka értett egyet. A harmadikkal, amely arra vonatkozik, hogy az azonos neműek együttélését formailag is azonossá kellene tenni (házasság) már csak 70 százalék azonosult, míg a gyerekek örökbefogadását csupán a válaszadók 50 százaléka tekinti jó megoldásnak. Az adatok további részletes elemzése során tisztázni lehet azt, hogy milyen okokra vezethető vissza az egyetértés csökkenése, itt most hipotetikusan azt az állítást kockáztathatjuk meg, hogy bizonyos, emberi életeket közvetlenül érintő kérdések alapos végiggondolása még a mintánkat adó igen magas társadalmi státuszú csoportok tagjai számára is komoly kihívás.

A nyilvánosság előtti szereplés kérdése azért került be a kutatás anyagába, mert minden nyilvános fórumon, ahol a homoszexualitás a diskurzus tárgya, felvetődik az a probléma, hogy pl. a Meleg Büszkeség Napján zajló felvonulás nem provokatív-e. Az ezzel kapcsolatos viták az 1990-es évek eleje óta igen sokat veszítettek hevességükből és a fenti eredmény arra utal, hogy a melegek és leszbikusok szexuális irányultságot felvállaló megjelenése a „nagyközönség” előtt veszít botránykő jellegéből. A 2007 nyári politikailag motívált erőszak remélhetően kivételként kerül be a történelembe.

A homoszexuálisok jogainak tiszteletben tartására közvetlenül vonatkozik az alábbi kérdés.

13. sz. tábla

Az "Ön szerint a homoszexuálisok életét:" kérdésre adott válaszok megoszlása

A vélemények 1991 és 1997 közötti változását feltehetően a „betegségnek” minősítés tíz évvel ezelőtti előretörése magyarázza, de az adatok mindhárom időpontban azt mutatják, hogy a melegek s leszbikusok helyzetének állami eszközökkel történő korlátozása elfogadhatatlan a közgondolkodás számára.

Végül hosszú időn át összekapcsolták a homoszexualitást az AIDS-szel („Az AIDS a buzik pestise”). A "Kiket fenyeget elsősorban az AIDS fertőzés veszélye" kérdésre a „melegeket” opciót jelölte meg 1991-ben 57, 1997-ben 18 százalék, a 2006-os felvételben ez az arány lecsökkent 10 százalékra, így a jelek szerint nyugodtan elmondható, hogy ma már a közgondolkodásból kikerült ez az igen kirekesztő sztereotípia.

A kutatás ismertetett eredményei a homoszexualitás társadalmi elfogadottságának növekedéséről tanúskodnak. Nem tudjuk egyelőre, hogy ez mennyiben az idő múlásával változó társadalmi közegben zajló mozgások eredménye és mennyiben tudható be a válaszadók társadalmi összetételének. Az bizton kijelenthető, hogy a mai és holnapi véleményformáló értelmiség és a legmagasabb társadalmi státuszúak (ezért a társadalom többi tagjának mintát nyújtók) körében a homoszexualitás olyan szexuális variáns, amihez nem szabadna társadalmi hátrányoknak kapcsolódnia. E vélekedés általánossá válása pedig sok nő és férfi életét teheti könnyebbé.

Összességében az ismertetett adatok egy meg-megtorpanó folyamatot rajzolnak fel: az elutasítástól, elítéléstől az elfogadás felé mutató változás jól kitapintható, de éppen az első kutatás óta eltelt 15 év mutatja, hogy az előítéletek mélyen gyökereznek. A homoszexualitás társadalmi tudomásulvételének-elfogadottságának 1991 és 1996 között bekövetkezett jelentős növekedése a következő évtizedben nem folytatódott. Ugyanakkor az ismertetett kutatásokból – és a 2007-es szervezetté válni látszó „buziverésekből” a másik oldalon - felsejlik egy olyan kép, hogy e kérdésben is végbemegy egyfajta polarizáció. A homofób oldal potenciális támogatói az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő „vesztesek”, akik bűnbakképzésre való hajlandóságát meg tudja lovagolni néhány szélsőjobboldali csoportocska. A másik oldalon elég markánsan rajzolódik ki egy olyan leendő társadalmi véleményformáló csoport, amely nyitott és megértő mások problémái iránt, „normálisnak” tekinti a különféle szexuális orientációk békés egymás mellett élését. Sem rövid, sem hosszú távon nem lehet azonban megjósolni, hogy vajon a szociális gondokból táplálkozó és azokra támaszkodó homofóbia – politikai-ideológiai rásegítéssel – vagy a multikulturalizmust az élet minden területére kiterjesztő tolerancia válik túlsúlyossá a magyar társadalomban, de még azt sem, hogy egyáltalán valamelyik oldal javára billen majd a mérleg.