(Zárójelben megjegyzem, h ezen cikkem, előbb kellett volna feltenni, csak olyan váratlan események értek, mik megelőzték ezt, s így lemaradt sajnos. :/ )
17:11 Péntek
Ülök a vonaton és úton vagyok hazafelé.
Jó és rossz napom is volt egyben.
Jó napom volt, mert találkoztam 2 sráccal, s mind a kettő nagyon szimpatikus volt.
Az első sráccal 11:50-kor taliztam az Astóriánál.
Eljött velem a portfóliómért.
Ami nem nagyon tetszik.
Nagyon gay-os. :S
S ráadásul nyomtatott verzióban sem kaptam meg.
Pedig anno úgy mondta Dávid, h nyomtatva is kapunk.
Szóvá is tettem, s azt mondták lényegében, h nyomtassam ki magamnak.
Szo ez volt az a része a napomnak, ami szar volt.
Jobbra számítottam.
Ráadásul 16 képet tettek fel 1 cd-re.
Elakartam kérni a nem retusált képeket is, de azt nem adták ide, mondván, h nem szokták kiadni…
:/
Ah…
Lemondás az egész.
Persze még van egy kis reményem.
Mármint, h a remény hal meg utoljára, h legalább annyi pénzt keressek ebből, h visszajöjjön az a sok pénzt, mit kiadtam ezért a 16 képért…
1 kép kb: 5300 ft!
Rákérdeztem a munkalehetőséggel kapcsolatban is, s azzal hárított a hölgy, h ezen ügyben Dávidot kell megkérdezni, mert ő foglalkozik ezekkel.
Szóvá tettem, h igen, írtam is neki, de még nem kaptam választ.
Mondta, h igen, mert ritkán van bent vizsgái vannak…
Mind1.
Fölösleges rágódni, mert már megtörtént…
Nyugodtabb lennék, ha megkaphatnám a nem restaurált képeket is.
Hátha akad köztük olyan, ami tetszik.
Hazamegyek, s képeim elküldöm egy pár ügynökséghez, hátha…
Szo ez miatt levagyok lombozódva…
Hiányolom a félmeztelenes, s egy pár fotókat is.
Viszont jó volt Lacival lenni, ki elkísért mindenhová.
Kedves, aranyos, helyes, szimpatikus.
Vele komolyabb kapcsolatot is eltudnék képzelni.
Idősebb, enyhén borostás, férfias, heterós megjelenésű pasi. ;)
Kicsit nehéz vele talit összehozni sajnos, mert délelőtt melózik, du, meg suliba jár. :/
De, mikor lesz lehetőség, mindenképp talizok vele.
Jól éreztem vele magam.
Am nyugodt természetű.
Elég, ha ránéz az ember, s látszik rajta, h megfontolt, nyugodt.
Kicsit Buddhás! XD
Szép mosolya van.
Tyááááááááá!
Most jut eszembe! XD
A Batthyány téren mentünk le a metróba a mozgó lépcsőn, mikor mellettünk lévő oldalon, jöttek fel az utasok. Nem sokan voltak a lépcsőn.
Aztán egyszer csak azt láttuk, h egy idősebb hölgy dob egy hátast a lépcsőn! XD
Akkor marhára nem volt vicces, de még most is 2 nappal az eset után is jót nevetek rajta. ( Vasárnap 16:54 van)
Akkor még az állam is leesett úgy megijedtem, s nem győztem csak azt mondogatni, h;
” Húúúúúú ba.d meg, ba.d meg, ba.d meg…!”
Nagyon megijedtem! Még soha nem láttam ilyet!
Rendesen egy hátast dobost. S miközben dőlt én már vérről, s mentőkről hallucináltam.
Azt hittem, h fejét széthasítja a mozgólépcső peremében…
A pláne, ha ahogy dőlt hátra magával sodort egy másik férfit is. S együtt gurultak lefelé, még meg nem állta egy másik idős hölgy lábánál.
Az idős hölgy, meg nem hogy segített volna nekik feltápászkodni! ( úgy összegabalyodtak, h kezük lábuk égnek állt szó szerint! XD) (szakadok most a röhögéstől, olyan vizuális típus vagyok, s anyám is benézett, h min vihogok… XD)
Szo, az idős, hölgy nem h segített volna nekik, hanem elkezdett rimánkodni, h jaj mit csináltak a lábammal !XD
Hát mondom ez kész! XD
JA! Miközben gurultak lefelé a mozgólépcsőn, valaki meg elkezdett kiabálni, h;
- „ Állítsa már meg őket valaki!”
….
Nonszensz…
XD
Utána egész nap ezen röhögtem.
Laci, eközben meg olyan komoly volt, mint aki moziban nézi a jelenetet… XD
Aztán hozzátette, h na Ő mindig is ettől félt, h az előtte lévő tömeg megindul lefelé… XD
Mind1.
Lacival elmentünk utána a Boráros térre, mert ott taliztam Jé-vel egy 5 perc erejéig.
Megmutattam neki a laptopomról a képeket, s átadta nekem a filmjeim 2 hónap után…
Így visszagondolva, kicsit furi volt, mert érzelem mentesen szálltam be a kocsijába…
Mind1.
Siettem, mert Laci várt rám. Vele visszamentünk a Boráros tér villamos megállójába, s ott búcsúztunk el.
Utána elmentem a diákszövetkezethez, iskolalátogatásit vinni, s megkaptam a pénzem borítékban(!), amit ebben a hónapban melóztam egy keveset…
Furi volt, h készpénzben fizettek.
Számomra kicsit visszataszító volt.
Negatív érzés kerített a hatalmába, mikor átvettem pénzt…
Nem tudom miért, de kellemetlenül éreztem magam, holott teljesen, jogosan jutottam hozzá, s az az, ami engem megillet…
A banki átutalást szeretem.
Sokkal jobban szeretek bankkártyával is fizetni, a bakkártyát használni.
Szo nem örültem neki, h most készpénzben fizettek, s nem bankra utalták a pénzt, a megszokott módon.
Am nem is nagyon szeretek sok pénzzel szaladgálni.
A bankkártyát elegánsabbnak, praktikusabbnak tartom.
Mind1.
Utána még taliztam Kőbányán Atival, kire kb 20 percet vártam egy lakótelep szélén, s olyan kibaszott hideg volt, h péppé fagytam…
Aztán szerencsére megérkezett Ati, s visszamentünk a belvárosba.
Közben jót beszélgettünk. Szimpi srác Ő is. Csak beteg szegénykém, s a gyógyszer miatt kicsit zombi volt…
Elbúcsúztunk az Árkádnál, s mentem a keletibe.
Már ültem a vonaton, mikor hívott, h talizzunk, mert lerázta a barátját, kivel talizott volna..
2 percem volt, h leszálljak a zsúfolt vonatról. Péntek volt, mindenki ment ugye haza.
Laptop gyorsan összecsuk, bepakoltam mindent, kabát sáll, s kipréseltem maga ma vonatból, s go vissza Árkád.
Megharagudtam rá, mert mondtam neki, h ha megcsörgetem, akkor legyen a kijáratnál.
Erre sehol.
Felhívom, s mondja,h mindjárt ott wok.
10 percet várok basszus megint, s még mindig sehol.
Itt már nagyon mérges voltam.
Ezért szálltam le, s jöttem vissza, h megint várjak rá?!
Meguntam a várakozást, s bementem, s láttam, h ott beszélget valakivel.
Háttérbe vonultam, s megvártam, h befejezze a társalgást.
Mind1
Mikor jött,akkor mentünk pár kört a plázába, s aztán indultunk is vissza, a keletihez, mert a köv vonattal már tényleg mennem kellett haza.
Am jó, h ezzel a vonattal mentem, mert pont így taliztam a vonatos sráccal Hatvanban, kivel holnap talizok. XD
Uh!
Most esett le, h milyen véletlen!
Már ülök egy vonaton, s leszállok róla, s az eggyel későbbivel megyek, mivel pont talizok a helyes, magas, vonatos sráccal, kivel annyira szemezünk, h már másnap telefonon beszélünk...
Kom mondom, h jövő nyáron folytatni fogom, az idén nyáron elkezdett meleg regényem!
( Nem tom, h mondtam e már, de szeret csókolózni, s aki szeret, az általában tud is, s már agyon kíváncsi vagyok, h milyen… Am ma (vasárnap) is beszéltünk telón. Hívott, ahogy szombat este megígérte.)
Ugyan mi lesz a folytatás?!....
Na, de!
Azért se lovagolom bele magam!
Minek?
Komoly úgy sem lesz…
Meg, tényleg, ahogy elmesélte, h milyen szabados életet élt!…
ÁÁÁÁ!
De én is milyen buzi wok????!!!!
Pont én papolok, mikor…
Meg mit várok basszus?!
Melegek vagyunk!
Többet szerintem nem is kell mondanom… :/
Van, aki jön, h leírom, kikkel voltam!…
Miért, talán Ő még nem volt senkivel?!
De, de minek kell ezt megosztani?!
Basszus, mert a blog, az egy internetes napló…
Meg e nélkül, tök uncsi lenne az egész, s nem is lenne teljes, s hiteles…
Mások meg pont azt írják, h hiányolják az olyan izgalmas, részletes sztorikat, miket a blogom elején írtam…
Ezért döntöttem úgy, h megemlítem, h kivel voltam, de az már nem, h hogyan.
Mondhatni, h az arany középutat választottam…
Bár úgy érzem néha, h nem ez a legjobb megoldás… :/
Mind1.
Jó sokat írtam már megint!
Word-ben ez már a 7. oldal… :/
Nemhogy tanulnék!
De egész nap azt a buzi sajtó törit tanultam…
Pontosabban írtam a puskákat, mert annyi évszámot az Istennek nem tok megjegyezi… :/
Jajjjjjjjjjj
Holnap Hétfő….
Csak azt a hetet zárjam le sikeresen… :/
Csók!
Rion
(K)