( Jé marad Jé, mert Ő Jé!) :D

Vele is a Keleti főbejáratánál találkoztam, ahogy az első pesti sráccal.

Emlékszem, nagyon szép idő volt. A főbejáratnál nagy nyüzsgés, jövés-menés volt – mint mindig – s örömmel, nagy izgalommal telve vártam; Jé-t. Jó volt nézni a sok turista rohanását, hangos vitatkozását, hogy informálódnak, tájékozódnak, milyen hevesen gesztikulálnak, gyorsan pereg a nyelvük. Kacagásuk egyedi volt.

Szeretem a külföldieket. Tele volt a levegő pozitív energiával… Jól éreztem ott akkor magam.

Persze olykor, rossz, negatív érzések is megcsaptak, amikor egy-egy komor uzsorás, vagy pénzváltós erősen barna bőrű személy elhúzott előttem…

Szo elvoltam. Lekötött a sok rohanó, cipekedő, táskát cipelő, húzó ember. 

„Igen” – gondoltam magamban – „Ez Budapest!” 

„Szeretem ezt a várost és itt szeretnék élni!”

Tehát nézelődtem, várakoztam. Aztán nagy hirtelen felbukkant előttem; Jé.

Mosolyogva, meglepetten néztük egymást pár másodpercig…

Lekezeltünk, de ha jól tudom nem mutatkoztunk be egymásnak.

Lehet azért, mert előtte már sokat beszélgettünk msn-en, s mindketten tudtuk kis a másik.

(Tudom ezért illett volna, de ez akkor ott nem volt lényeg, s így alakult…) 

Ha jól emlékszem egyből azzal kezdett, hogy;

 „Már azt hittem, h te is átvágsz! Megbeszéljük, hogy itt találkozunk, te előbb meglátsz engem, nem tetszek, s elmenekülsz!”

(Ezt azért mondta, mert annyi ember, jött ment, hogy nehezen talált meg.) Annyira meglepődtem ezen, hogy a kezembe szorongatott ajándék táskát - melyben édes fehérbor lapult - csak pár perc elteltével jutott eszembe, hogy ezt neki hoztam! 

Igen. Számomra ez akkor meglepő, s új volt, hogy valaki ilyet csináljon. (Ebből is látszik, hogy mennyire új voltam anno… ) Mondtam is Jé-nek, hogy nekem ilyen meg se fordult a fejemben.

Aztán megindultunk a kocsijához, s menet közben adtam át neki a bort. Rám nézett nagy meglepett barna szemeivel – még a szemöldökei is égnek álltak – s megilletődve kérdezte, hogy ez az enyém?

Annyira megvolt illetődve, hogy pár másodpercig meg se tudott szólalni…

Kérdeztem is tőle, hogy mi baj van?

Msn-en mindig olyan beszédes voltál, most meg alig hallom a hangod…. 

( Érdekes módon Ő olyan hatással volt rám már az első találkozón, hogy nála egyből mertem hülyéskedni, laza voltam, s nem feszengtem – annyira – mint szoktam….)

Mondta, hogy megvan illetődve, rendes, kedves, aranyos srác vagyok…

Na mondom! Mindig ezt mondják nekem…. :/

Néha már a falra tudnék mászni ezekkel az unalmas, átlagos szövegektől…

(Lehet azért van ez az érzés nálam, mert anno, mikor még a lányoknál próbálkoztam, akkor ez volt a lerázó szöveg a lányoknál, s ebből tudtam, h ebből se lesz semmi…. ) :/

De szerencsére a fiúknál ez pont, hogy az ellentettjét jelenti. Legalább is az eddigi tapasztalataim ezt igazolják. De örülök neki. Rájöttem, hogy a mi világunkban azért másképpen mennek a dolgok, mint a heterós világban. S természetesen nekem ez tetszik. Nekem ez így jó, s örülök, hogy ilyen vagyok, amilyen. Csak azt szeretném, hogy elfogadjanak minket. Mi is ugyan úgy emberek vagyunk, érző – sőt érzőbb, érzékenyebbek – mint az „átlag”. (Persze köztünk is élnek állatok… :/  )

Nem vagyunk se mocskosak, se betegek!

Nem befolyásolt minket senki, hogy ilyenek legyünk, meg a sok egyéb hülyeség, állítás, miket egyes heterók kitalálnak maguknak (főleg anyum, olyanokat mond, h a hajam szála is égnek áll!)…

Mi is részei vagyunk a társadalomnak, még akkor is, ha tabunak számítunk, s sokan nem akarnak tudomást venni rólunk…

Juj! Eltértem a témától... ( Am ilyen vagyok, csapongok, olyan vagyok, mint a szél… )

Szo ott tartottam, hogy beültünk a kocsijába, mivel a keleti bal oldalán található parkolóban parkolt le. A kocsiját könnyű volt megjegyeznem. Olyan kocsi, amit a legnagyobb forgalomban is kiszúrnék…

( S ki is szúrtam egyszer a kombiról, mikor utaztam Pesten…) 

De már azt se fogom látni….  :/

Aztán elindultunk hozzájuk…

A kocsiba már rám tört a feszültség. Megfordult a helyzet.

Én elcsendesedetem, ahogy hirtelen magunkra maradtunk, ő pedig megnyílt.

Elkezdett beszélni, poénkodni, s kb. 5-10 perc elteltével a kezem és a combom is megsimogatta.

Jaaaaaaa mondom!!! :D

 Rám tört a para! 

 Bár fogalmam sincs miért… Kellett egy kis idő, hogy lenyugodjak.

Ezt megérezte rajtam Jé is. S ha jól emlékszem, akkor mondta is, hogy ha zavar, akkor nem csinálja…

Megszólalni nem tudtam… :D :S

Én se tudtam mizu. Zavart egy kicsit, de a mai napig nem tom biztosan mi?

Lehet a szűk tér, h kocsiba vagyunk, körülöttünk meg egy rakat másik kocsi, bár gondoltam, h nem látnak be….

( Most jót mosolygok magamban, mert már annyira megváltoztam, hogy a Váci utcában is voltam már fiúval kézen fogva, nemhogy azon parázzak, hogy hozzámértek :D …)

Tehát, kb. 15-20 perc alatt eljutottunk hozzá. Nagy emeletes házban lakik. Beszálltunk a liftbe, megnyomta a 8-as gombot, a lift ajtaja becsukódott, megfordult és lekapott… :D

Váratlanul ért, de viszonoztam a csókot.

Nagyon heves volt... 

Felértünk, szétváltunk, s kiszálltunk. Aztán újabb meglepetés ért.

Nagy rács, a folyosón, mint valami börtönben.  Furcsa volt, mert nem találkoztam még ilyennel…

A kinyitása után bejutottunk egy belső folyosóra, s majd a lakásába…

Kulcsot ledobta. Újabb smárolás, közben vetkőzés, vetkőztetés, s action…

Ő volt az első fiú, akivel aktusom volt…

Passzív szerepet töltöttem be nála, mert Ő aktív. ( Azért kétszer sikerült meghágnom nekem is őt! ;) )

Nekem jó volt. Élveztem. Örök emlék marad az biztos…

Ő persze már az elején mondta, hogy komolyat szeretne, de mondtam neki, hogy nekem ehhez idő kell, jobban meg kell ismernem a másiakt, hogy komolyba belemenjek…

Először besértődött. Nem akart megérteni, h fiatal wok, most csobbantam bele ebbe a meleg világban ki szeretném élni magam. Ő azt mondta, hogy megért, de mégse éretett meg, bántotta a gondolat…

Ő maga egy konfliktusos személyiség. Vívódik, harcol magában. Nincs béke lelkében, s sokszor ezt észre is vettem rajta, mikor néztem Őt…

Na meg persze érezni is lehetett...

Tapasztalatlan, kis takony vagyok még tudom. Mit tudhatok én a meleg világról?

De nem vagyok hülye, s lelkis vagyok, és empatikus is, és sokszor megérzem azt h milyen a másik aurája, lelki érzelme, világa. 

De nem hibáztatom, megértem őt is. Többször is veszekedtünk, - helyesebben veszekedett- s akkor nagyon pofátlan, durva volt velem. Sértegetett stb…

Ez már szeptemberben történt. 1 hétig fasirt volt…

Vívta a harcát. Éreztem, h hívni fog. Nem aggódtam. Tudtam, s tudom, h mindig van mindenre megoldás.

Aztán lehiggadt. Azt mondta azért csinálta ezt a cirkuszt, hogy megutáljam, s eltudjon felejteni.

Úgy érzem azt akarta, úgy gondolkodott, hogy ha nem lehetek az övé, akkor elfelejt, akkor már barátnak se kellek, éljem ki magam…

De ezek szerint nem ment neki.

( Az a „szép” ebben az egészben, hogy kapcsolatunk végére ugyan ez a helyzet állt fel, csak fordított szerepben… :/ )

Sokat beszélgettünk, msnen, sms-ben írt, sőt még külön Vodafonos kártyát is vett, hogy olcsóban ( ÓCCSÓÓÓN!!!! :D NE haragudjatok, de ezt nem tudtam megállni, h ne írjam le, mindig ez jut eszembe az olcsóról… XD )

Szo. hogy olcsóbban tudjunk egymás közt beszélni. Szép idők voltak ezek. Boldog voltam. A legjobb idő volt. Nem voltam vele, de már egyre inkább ragaszkodtam, hozzá, egyre többet gondoltam rá, szo egy biztos pont volt az életemben.

Telt múlt az idő és fokozatosan beleszerettem…

Na, de mára már odáig „fejlődtem”, hogy nem érzek már iránta semmit. Kiszerettem belőle, ahogy Ő kiszeretett belőlem. Beadta a válópert, mi ellen nem volt mit tennem. Kész, finish, lezárva. Kanyec...

Szép és jó volt. Jó pár hétig álom, mese világban élhettem, ami örök emlék marad a szívemben is….

„ Your always on my mind!”….

Tudjátok: „ Ami nem öl meg, az megerősít”…

De fogok még róla mesélni, mert rövid - bár szerintem annál tartalmasabb életutamon – még találkozni fogunk vele. (Lehet, h a valóságban is? Hm… Ki tudja merre visz a végzet göröngyös utamon – bár ide hallom Jé hangját, h hozzám biztos nem… :D )