Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 2010.01.19. 19:51

Címkék: képek

Ahaaa

 2010.01.19. 19:41

Hát volt ma is összeröffenés anyummal. Megint elbőgte magát, amivel engem csak még jobban felszokott idegesíteni. De veszekedés közben elröhögtük magunk egy párszor. Először azzal szembesített anyum, mikor elmondtam neki, h menyibe fog kerülni a 3 vizsgám, s közöltem vele, h ezért jövő héten megyek melózni, h döntsem el! Vagy tanulok vagy melózok. Nem is azon húzta fel magát, h mennyibe fog kerülni, hanem, h dolgozni akarok menni! Aztán pukkadva felmentem a szobámba, majd 5 perc gondolkodás után lementem hozzá, s újra fight! :)

A lényeg, h abban maradtunk, h a továbbtanulásom állja ő, a többit, azaz az angolt és az emelt törit nekem kell állni. Mondom, akkor meg pláne, h felmegyek Pestre! Mondtam neki, h azért is akarok menni, mert 2 hónapja ki se mozdultam itthonról, s már kezdek begolyózni, szeretnék végre már újra élni!

Erre láttam, h elgondolkozott, meghúzta a vállát, s azt mondta, h azt csinálsz, amit akarsz! De mondta még azt is, h szeretné, ha tudná, h Ő még továbbra se fogad el engem, s nem akarja elhinni. Hát mondtam neki,  Én se akarom elhinni, h még mindig itt tartunk. Elkezdte mondani, h nem is volt barátnőm én meg mondtam neki, h igen is volt, nem is egy, de nem ment! Nem volt jó velük!

Erősen fogalmaztam, de azt akartam elérni, h végre felfogja. Eddig finoman fogalmaztam előtte, nem beszéltünk intim témákról, de most adtam neki egy vödörrel! „ THIS IS SPARTA!” ;)

Mikor a nyakába zúdítottam mondandómat, csak hápogott, tátogott, mint egy hal, úgy megdöbbent, h ilyen nyíltan fogalmaztam, s utolsó érvként, már csak annyit tudott mondani, h „nyáron nem is volt barátnőm!” Mondtam neki, h nem véletlenül! Nyáron, már másokkal voltam! …

Hu-húúú! Hát, azt még Én is hallottam, mikor leesett neki! Akkorát koppant nála, ha azt hittem betörik a feje! :) Szo most eset le neki, h Én már voltam fiúkkal. Fél perc hatásszünet után csak annyit tudott kérdezni, h „és?” Mondom, mi és? Hát jó ez neked? Erre már nem is válaszoltam, csak kinevettem, s otthagytam. Reménytelen eset Ő is, mint a Csabi…

 

Vonaton nem voltak most jó pasik. Suliba is, csak 1-2 volt, de azok se az 5-ös skálába tartozók, egyet kivéve! Bent volt a suliban, rég láttam. Jó volt újra látni... :)

Vizsgán segített az egyik mögöttem ülő helyes srác. Bejövős volt, mondtam is neki magamban, h szívesen meghálálnám! ;)

Az érsek kertben jött velem szemben egy helyes fiatal srác, igaz bár nagyon fiatal volt, olyan 16-17 körüli, de helyes volt. Végig szemeztünk, s mikor elmentünk egymás mellett visszanézett Ő is. Küldtünk egymásnak 1-1 mosolyt, de mondtam magamban, h egyelek meg, de rohannom kell a vonathoz!

A vonaton meg kivel találkoztam hazafelé?

A vonatos sráccal!

Hát együtt jöttünk haza, s el is repült az idő, jó volt vele beszélgetni, túl jó!.... :S ;)

De holnap is lesz nap! Legalább megvan a holnapi téma is! ;)

Szo ez volt ma.

Majd jelentkezem.

Csók!

Rion ;)

(K)

 

Címkék: pasik

"Tudod mi az, h szopol?"

 2010.01.18. 20:06

 

Nem volt valami jó napom. :S

Nem sokat tanultam, pedig holnap vizsga. :/ Felhívtam az Oktatási Hivatalt, ahol megtudtam, h az emelt szintű töri érettségim "csak" 17 rugóba fog kerülni! Hát mondom; "hooray"! Agyam egyből le is játszotta, h ; "Tudod, mi az hogy szopol?! Mint a kismalac! Móuni! Hát kajakra leszoptatom!" Hát mondom én is kajakra leszoptatnám, azt aki kitalálta, h ennyit elkérjen! Tavaly csak 12 volt most meg?! JAJ, DE SOOOK! EZ NONSZENSZ BA.D MEEEG!!!

Aztán kitöltöttem a jelentkezési lapot, meg elolvastam egy kötetnyi használati útmutatót, + tájékoztatót, s olyan kacifántos az egész, h a végén már azt se tudtam, mit akarok! Szo kitöltöttem, s klikkelek a nyomtatásra, de a nyomtatóm meg se moccan. Próbáltam kinyomtatni más dokumentumot, s annál se megy! Mikor utoljára szkenneltem, akkor még jó volt, s szerintem a szkennelésről kellett volna visszaállítani valahogy nyomtatásra, de műszaki dolgok terén szőke Rion wok, s inkább azt csináltam, h letöröltem az egész progit, s újra feltelepítettem az egészet, s úgy már jó volt, mert nyomtatott, viszont a netről továbbra se nyomtatta ki a jelentkezési lapot, mitől olyan ideges lettem, h azt hittem felborítom íróasztalom!

Inkább elmentem előbb szálkásítani, (az minidg lehiggaszt) tusolás, kaja, aztán újra feljöttem, megpróbáltam, nem ment. Ujjaimat kis híján ripityára tördeltem az idegtől, de higgadás kép, kiléptem az egészből. Majd Bátyám jön haza hétvégén, s majd megnézi. Anyumnak holnap lesz egy szar napja, mert benyújtom majd neki a számlát! :S Azért nem kicsit vagyok köcsög én sem! XD Holnap délelőtt megmondom neki, mennyit kell majd fizetni az emelt töriért, az angol középszintű írásbeliért és a felsőoktatási jelentkezési lapért együtt, s aztán gyorsan húzok is Egerbe vizsgázni. Persze azért megvárom, h mi a reakciója... XD

Szo jövő héttől lépek melózni Pestre, mert a 3- ból valamelyiket Én fogom fizetni, az biztos! Holnap is 9:30-kor kelhetek! Ami végül is nem nagy baj, mert vissza kell szoknom majd a 9 órai keléshez, mert 2 hét, s megkezdődik újra a suli. Várom már, mert megkezdődik az élet. Jön a jó idő, világosodik etc, etc, etc... :)

Szo ezért se nagyon tudtam ma tanulni, mert a dear oktatási hivatal felhúzta az agyacskám! Mind1! Csak pozitívan, s előre gondolkodok, azaz szombaton tal Lacival, s vagy elcsalom az Avatarra, vagy pedig otthon filmnézés... :) Hátha ötösre írom majd meg a közvéleményt! ;) :P ...

Hétfő 6 óra helyett, viszont 8 órát kellene melóznom, ha megakarom keresni első nap a BKV bérletem. Aztán jó volna már talizni Xavié barátommal is.

Am facebook-on bejelölt egy másik csoporttársam is. Szo még eggyel nőt a "tudósok" száma. :) Mondom; OKÉÉÉ! :)

Most nem fog az agyam. Egyelőre ennyit mára. Holnap Egerben szopok, (de nem úgy) s csak estére érek csak haza. Majd jelentkezem valamivel. Hátha lesz story.

Csók!

Rion ;)

(K)

Címkék: rólam

Bobby

 2010.01.18. 14:22

Mivel sokan érdeklődtek a Prayers for Bobby című film után így megpróbálok segíteni.

A film letölthető torrent segítségével innen.

Felirat pedig innen.

Remélem tudtam segíteni! :)

Ha valami probléma merülne fel, akkor facebook-on nyugodtan írhattok. ;)

Csók!

Rion ;)

(K)

Ui.: Este majd kaparok valamit. ;)

 

Címkék: filmajánló

 2010.01.18. 12:05

Címkék: képek

Játékajánló

 2010.01.18. 11:55

A másik imádnivaló játék:

Call of Duty 2

 

Mikor még fiatal voltam, ( ;) ) veteránként nyomtam, s multiba is nyomultam vele. Nagyon szerettem, de már rég volt, s elmúltak azok a szép idők....

Am ha valaki benne van, akkor szivesen visszacsapódnék megint, s alkothatnénk 1-2 csapatot, s tolhatnánk közösen... ... mármint a játékot... ... mármnt a COD2-t... XD ;)

 

COD 4-el még nem játszottam, de nem tűnik rosznak a bemutatója alapján:

 

Címkék: játékajánló

Filmajánló

 2010.01.17. 20:53

18 perces film

Letöltési lehetőség:

http://data.hu/get/2065220/En_malas_companias.avi.html

Felirat:

delfino.extra.hu/En_malas_companias.rar

vagy

http://data.hu/get/2065222/En_malas_companias.srt.html

 

Címkék: filmajánló

Csabi

 2010.01.17. 18:38

 

Kórházba került. Nagyon megijedtem. Letaglóztam. Mikor köszöntött, egyből hallottam a hangján, h baj van, s egyből kezdte azzal, h "Oda kerültem, ahová mondtad!" Több nem is kellett. Nem találkoztam Csabival december eleje óta, de rendszeresen, minden este beszélgetünk msn-en, ahogy Dáviddal is. Szo ezt azért írtam le, mert már eljutottunk így 3-an odáig, h lassan már fél szavakból is megértjük egymást.

Sírt szegény. Nem lepődtem meg ezen, mert nem egyszer hívott már így. Emlékszem, mikor legelőször hívott sírva, nagyon kellemetlenül éreztem magam, s zavarba is voltam. De mára már úgy nézek rá, úgy érzem, olyan légkör van körülöttünk, mint... ... mintha... mintha pl. testvérek lennénk vagy nem is tudom, mihez viszonyítsam, ezt a bensőséges kapcsolatot. Ha neki fáj nekem is fáj, ha örül, együtt örülünk, ha sír, vigasztalom, bátorítom, próbálom tartani benne az alap pilléreket, de sajnos kudarcot vallottam, s... lehet, h hülyeség vagy furi lesz, amit írok de... bűnösnek is érzem magam...

Próbáltam neki segíteni, mindig hívott, ha volt valami, beszélgettünk, s mondtam is neki, h ha bármi van, nyugodtan szóljon, hívjon. Oké, meg is tette, így is volt, de csinálhattam volna többet is! Biztattam, próbáltam elterelni gondolatait, A, B, C  verziót "dolgoztunk ki". Isten tudja mennyi mindent próbáltam már! Semmi! Hatástalan! Milyen büszke voltam eddig magamra, h milyen jó probléma megoldó képességeim vannak (voltak), másoknak hányszor segítettem már?! Mennyi embernek voltam lelki támasza, hány tanácsot adtam, mi bevált, s örült, h sikerült, s együtt örültünk?!...

Erre tessék! Ilyen téren is megbuktam! Csabival mindig is nehéz volt. Igaz, mikor megismertem október végén, akkor Ő már több hónapja maga alatt volt. Lehet későn érkeztem? Lehet....

Bedobtam neki a kötelet a vízbe, Ő meg is ragadta. Örült neki. Próbálta kihúzni magát Ő is - velem együtt - a vízből, de... ...de, minduntalan visszaesett... ...Visszaesett, mert nem volt elég ereje. Hiába húztam én is azt a fránya kötelet! Ez nem volt elég! Aztán jött Dávid is, Ö mással próbálkozott. Mentő övet dobott be neki. Egy ideig jó volt. De csak egy ideig. Tegnap hajnalban bekellett vinni. :(

Hibáztatom magam, mert nem ugrottam. (Hiába, h nem tudok úszni.) De akár h is gondolkodok, mi lett volna, ha ugrok? Szo kivetítve a valóságra? Mit csinálhattam volna? Lehet az lett volna az ugrás, h többet találkázunk? Annyiszor mondta, h hogy várja már a közös bulit, meg h találkozzunk, meg, h Dávidot is láthassa már személyesen. ( Ők még nem taliztak.) De ha ez is csak egy rövidtávú megoldás lett volna? Abba maradtunk mind a 3-an, h tavaszig kibírja, s akkor helyre jön. Azaz, marad a mentőövbe, fogja a kötelet, s a mentőcsónakkal elvisszük a legközelebbi szigetig. De az út túl hosszú volt.

Egyszerűen nem tudom. Agyalok, agyaltam, de elfogytak az ötleteim. Mondtam menjen jóshoz. El is ment, de ez is csak rövidtávú segítség volt. A pszichológust már december óta mondogattam neki, de még most se hajlandó a segítségét kérni. Kevésnek bizonyultam ehhez. :(

De miért? Miért van az, h itt is megbuktam? Nem tudom felfogni! WHAT A FUCK VAN VELEM???!!!

Agyalok, keresem a kulcsot, de semmi nem ugrik be, mit csinálhatnék. Lehet ott volt a bibi, h decemberben feladtam? Levettem Csabiról a kezem, s azt mondtam, h gyenge jellem. Széttártam előtte a karjaim. Kifogytam az ötletekből. Voltam hozzá kedves, gyengéd, de ezzel csak tovább süllyedt, olvadt. Voltam durva, szókimondó, kemény. Akkor kicsit feléledt, s összeszedte magát, de ez is csak egy ideig hatott.

Akár, h is gondolkodok, mindig csak a közös bulira, majd az összeköltözésnél jutok ki. Akkor lenne már végre ott velünk a fedélzeten, ott lenne köztünk, ott lennék egymás közt, könnyebb, s jobb lenne. S akkor már nem csak a saját kis hajónkon lennék, hanem a földön, emberek közt, ahol élet van. Mennénk együtt bulizni, pasizni, kirándulni, közös filmnézés, mozi, színház, meg egy rakat minden! A lényeg az, h közösen EGYÜTT! Ez egyrészt azért jó, mert ott lennénk mellette. Dávid egyik, Én a másik oldalán, s nem engednénk, h megroggyanjanak lábai, h összeessen. Keresnénk neki, vele pasit, akit kigyógyítja. Ha ott lennénk vele sokkal könnyebb lenne.

De most széthessegetem fejem felől ezeket a buborékokat, mert még mindig a hajón vagyunk, s még csak látni sem lehet, azt a nyavalyás szárazföldet olyan messze van még!

Nem tudom mit kellene tenni... Tényleg nem tom... Mondtam azt is, h ez az Ő csatája, tanuljon meg úszni, neki kell talpra állnia, de látom, h nem megy neki!

Utálom, mikor ilyen szerencsétlen, s tehetetlen, bizonytalan vagyok! Sejtem milyen lehet az, mikor anyuka ott ül a fia ágyánál, ki kómában fekszik. Harcolna értene, de nem tehet semmit, nem tud mit tenni, csak reménykedik, h majd egyszer csak felkel. Vagy még se ilyen?

Nem tudom mit tehetnék, vagy egyáltalán tehetnék-e akármit is...

Címkék: barátok haverok

Játékajánló

 2010.01.17. 11:47

Indítok egy új játékajánló rovatot. Szépen sorjában fogok mutatni, ajánlani nektek Pc-s játékokat. Elsősorban azokat a game-ket ajánlom majd, mikkel én is játszottam, aztán majd jön mindenféle. ;)

Kezdjük mondjuk a számomra legelső és legkedvesebb játékkal, ami nem más, mint a;

STRONGHOLD!

 

 

Címkék: játékajánló

Majd estefelé writeingolok ;)

 2010.01.17. 11:30

 

Címkék: videó

süti beállítások módosítása