Majd Play külön mindegyiket (úgy hangulatosabb) és jó olvasást! ;)

Ma is tanultam/tanulok, s mikor megint lezsibbadt az agyam, szünetelés képen beleolvastam Takács Judit könyvébe, miből sorozatot indítok nektek. Szo beleolvastam az identitás részbe és nagyon elgondolkoztatott. Tetszik a könyv. Elgondolkozató és szeretem az olyan dolgokat, mik elgondolkoztatnak. Elgondolkoztatott, mert az volt a téma, h ki hogy és mennyire vállalja fel másságát, s nagyon sokszínű érdekes válaszokat kaptam. Valamelyik válasznak örültem, felvidított, valamelyik elkeserített, melyik hogy állt hozzám közelebb…

S miután elolvastam a fejezetet, elkezdtem megint tanulni, olvasni, de pár perc után azon kaptam, magam, h marhára nem tudom mit olvastam és nagyon nem ott jár az eszem, hanem a melegségen. Mint mindig… Miért van ez? Mármint, h nálam ennyire előre került. Ilyen fontos lett, s h ennyire megváltoztatott?! S ez is olyan furi. H egy megfoghatatlan, nem létező dolog változtatott meg. Nem az embertársaim, nem a barátaim befolyásoltak, változtattak, hanem… “ez”… S mi “ez”?! “Ez”  Én lennék? Én változattam meg volna magam? Hogyan? Olyan furi, mintha Én nem is Én lennék. Mintha kettőből lennék. Vagyok egyrészt Önmagam, ki belül van, nem lehet látni, aki formál, aki cselekszik, aki dolgozik, kibe be van táplálva, h ekkor és ekkor ezt fogja csinálni ezzel, ilyen módon, stb… És van a másik felem, akit formálnak, változtatnak, s akit látnak, aki érintkezik a külvilággal, s bocsátja ki a jeleket magáról. Azokat a jeleket, amit “odabent” betápláltak, amit bentről küldtek, amit folyamatosan küldenek. Ez a 2 lényem teljesen különálló egymástól, de mégis együttvannak. Egyik nincs a másik nélkül. Pl.: a “külső, látható lényem” nem tudja, h mikor, s mit fog “betáplálni” a belső lény. Mikor mire fogja utasítani. Egyszer csak bumm, jön és csinálja.  

Ez azóta van így, mióta “más” lettem. Júliusban megszületett bennem ez a belső lény, és azóta együtt vannak. Augusztusig volt egy kis vívódás egy csata, de a belső lényem győzött. Írhatnám úgy is, hogy a belső lényem megszületett 20 évvel ezelőtt. Eddig nőtt, gyarapodott, s egyre… hm…. erősödött! Erősödött, döngette a kaput, h Ő már kezd nagy lenni, szeretne előbújni! De a külső lény ezt nem hagyta. Nem hagyhatta, mivel pont, h Ő a külső lény és Őt látják, s a környezetére való tekintettel nem engedhette meg magának azt, h az a belső előbújjon, így hát elnyomta. Jellemezhetném úgy is a külső lényt, mint egy várat, akit elkezdett ostromolni a belső lény.

Sokáig tartott az ostrom. Több éven keresztül. A külső lényem, h állja a sarat, különböző külső eszközökhöz nyúlt, csak h elnyomja, elkergesse az ostromlót. Néha sikerült, mert olyan környezetbe került a külső fél, ahol semmiféle kép nem engedhette meg, h előbújjon, annyira nem, h még a gondolattal se foglalkozott.

De az ostromló nem adta fel, s több éves sikeres ostromlás után 2009 augusztus 7-én Péntek este betörte a kaput. Érdekes módon, pont, h az ostromlott félnek köszönhetően. Ugyanis a külső lényem olyan filmet nézett, ( C.R.A.Z.Y ) melynek hatására a “vár védői” összetörtek, meggyengültek és önkéntesen feladták a várat.

A film ugyanis teljes egészében olyan volt, mintha rólam szólt volna, de ha jól emlékszem erről már írtam.

Szo innentől él együtt bennem a 2 lény. Természetesen augusztus vége óta már teljesen békében és összhangban. :)

Szo ezzel az egész storyval oda akartam kilyukadni, h furi, h miért lettem én a melegségem által ennyire más. Nálam miért került ennyire előtérbe a melegség. Más alig foglalkozik vele. Van, aki épp csak annyira, h kielégítse vágyait. Van, aki eljár bulizni is, és úgy ahogy él ezzel, s van akinek az esze csak ez körül jár! S itt nem csak a szexre gondolok, hanem az emberekre, a meleg kultúrára, életmódra, viselkedés stb, stb, stb…

Miért érzem úgy, h erősebb vagyok, miért lettem magabiztosabb, határozottabb, kifinomultabb, figyelmesebb, kedvesebb, miért lettem ennyire, nyílt, közvetlen, kitárulkozó egyszóval miért lettem más?

Nem félek? De kitől féljek? Hogy nem fogadnak el? És?! Szükségem van nekem ezkeután azokra, akik nem fogadnak el? Akik ott leragadnak, h meleg vagyok?! Akik eddig szerettek, dicsértek, támogattak, s a melegségemnél fogva ezeket elfelejtik, hogy Én ki is vagyok valójában?! Akik csak azt látják, h meleg vagyok, s nem azt, hogy ÉN kivagyok?!

Minden azért van, mert az ostromlók a vár elfoglalása után, a hónapok folyamán elkezdték átalakítani a várat? Elkezdtek berendezkedni?

Lehet…

S meddig rendezkednek? Mi lesz a vége? Egyáltalán lesz vége? Vagy majd mindig pakolásznak egy kicsit?

Lehet… 

Az “új” lakókat is érte már ostrom. Az elején, a beköltözésnél még gyengék voltak. Nagyon nehezen tudtak ellenállni, az új ellenségnek, (aki nem volt más, mint a külső lény “őrzője”) hiszen még viszonylag romokban hevert a vár, bár már elkezdték a restaurálást, az átalakítást.

De Októberben megszűnt az ostrom, mivel a belső lény, a vár lakói már nagyon megelégelték az állandó zaklatásokat, s a várból kitört a bentlakó, s megmutatta Önmagát, mitől a támadó fél teljesen összetört.

Innentől kezdve pedig virágzásnak indult a vár. Erősödött, tapasztalt, élt, érzett, érte sok öröm s érte bánat is. Jöttek olykor innen-onnan fosztogató kalandorok, mik kisebb-nagyobb sebeket hagytak hátra, de kijavították azokat a károkat is.

A vár tehát ugyan úgy van és létezik, de nem mindenki vette észre, h új lakója van.

Bár ahogy teltek a hónapok, úgy alakították, formálták a várat, hogy az már nem is várhoz hasonlított már igazán, hanem inkább egy kastélyhoz. A vár/ kastély lakó pedig ennek örültek. Úgy gondolták és gondolják a mai napig, h ez jó, jobb, szép és szebb ez a kastély, mint anno a vár. Jobban érzik maguk így. Így az igazi. Önmaga.

Persze voltak olyanok is, akik észrevették az átváltozást, igaz akik észrevették, csak úgy vették észre, h beengedték a falakon belülre, s így megláthatták az igazi változást, meglátták a kastélyt. Meglátták azt milyen valójában is ez a vár/kastély.

Persze a kastély lakói nem engedtek be akárkit. Hosszas tanácskozás után döntötték csak el, h ki az, akit beengednek.  Kinek mutatják meg a kastélyt, s kinek mutatják még mindig azt, h a vár még a régi…

A várnak ugyanis olyan hatalmas és masszív falai vannak, amin nem lehet átlátni, meglátni azt, ami valójában odabent van. Nem lehet meglátni azt az értékes, drága, érzékeny és törékeny, kecses kastélyt, ami odabent van. S így a változást sem láthatja akárki.

Persze vannak olyan bulik, amikor “mások” előtt a vár lakói bepillantást engednek a falakon belülre. Valakinek csak a vár kapujából engednek bepillantást, s ezzel elgondolkodtatják az idegent, h ez a vár tényleg a régi még, vagy “más” lett?

Tehát van akiben direkt elhintetik a a változás gondolatát, h ha úgy hozza a helyzet, akkor ne érje az illetőt meglepetés, de persze vannak olyanok is, kiket beinvitálnak, s kiket szigorúan a falakon kívülre rekesztenek mondván, hogy;

 “Az Én házam, az Én váram!”