3. Az 1991-es és 1996-os kutatás fő eredményei

A homoszexualitás és a homofóbia története során többé-kevésbé elkülönültek egymástól azok a történelmi időszakok, amikor eltérő módon minősítette a társdalom ezt a szexuális jelenséget. A 19. század végéig feltétel nélkül bűnnek tekintették; a homoszexuális emancipáció első hulláma a 19. század végétől a 20. század közepéig betegségként, kóros állapotként próbálta kezelni, ezzel vonva ki a büntetőjog kompetenciájából; a 20. század jelentős részében társadalmi normáktól való eltérésnek minősítése volt az uralkodó nézet; a homofil emancipációs irányzat az egyén magánügyeként igyekezett elfogadtatni az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat; majd az 1960-as évek vége óta alapvető emberi jogként kezelik a meleg felszabadítási mozgalmak és a velük egyetértő társadalmi csoportok. (D’Emilio – Freedman 1988) A különböző minősítések természetesen ma is egymás mellett élnek és e vélemények előfordulási gyakoriságára voltunk kíváncsiak akkor, amikor kérdésünket feltettük.

1991-ben egyetlen nyitott kérdést fogalmaztunk meg: "Mi a véleménye az azonos neműek közötti szerelemről?", és a válaszokat lehetett különböző dimenziókban értelmezni, így a homoszexualitás minősítéséként is fel lehetett fogni a válaszok egy részét. Az 1996-os felvételben az egyes minősítési opciókat tételesen felsoroltuk és a válaszadóknak ezek közül kellett jelölniük azt, ami véleményüket tükrözi. Az eredményeket az 1. számú tábla mutatja be.

1. számú tábla

Az "A következő kártyán különböző vélemények vannak a homoszexualitásról. Melyik az az egy, amelyik a legközelebb áll az Ön véleményéhez" kérdésre adott válaszok megoszlása

1991-hez képest a változás szembetűnő (szignifikáns szintű) és kétirányú. Egyfelől megnőtt a homoszexualitást bűnnek vagy betegségnek minősítők aránya (az 1991-es 28 százalékkal szemben 50 százalékra), másfelől csökkent a társadalmi normától való eltérésnek, magánügynek vagy alapvető emberi jognak tekintők aránya, ugyanakkor nőtt a szexuális orientációt emberi alapjognak deklarálók részesedése. Az első tendencia egyértelműen kedvezőtlen, a másodikat érdemes részletesebben megvizsgálni.

A homoszexualitást a társadalmi normáktól, szabályoktól való eltérésnek tekintők aránya csökkent, ami pozitív jelenség a homofóbia mérséklődése oldaláról. Csökkent viszont a magánügynek minősítők aránya is, ami valamilyen társadalmi szabályozás szükségességét implikálja. A homoszexualitást alapjogként minősítők arányának növekedése egyértelműen a pozitív társadalmi szabályozás (a homoszexuálisok védelmét a diszkriminációval szemben) álláspontjának térhódítását jelzi.

Összességében a válaszokban bekövetkezett változások arra utalnak, hogy a társadalmi tudatban egy konzervatív fordulat ment végbe: a kérdésről ma véleményt formálóknak fele vall konzervatív felfogást, míg arányuk az 1991-es felvétel idején jóval alacsonyabb volt. Ugyanakkor érződik az emberi jogok koncepciójának térhódítása is. Ezek az ellentmondásos eredmények arra utalnak, hogy az HIV/AIDS felvilágosítás területén világos és az üzenetekben is megfogalmazott álláspontot szükséges kialakítani a homoszexualitással kapcsolatban. Az állásfoglalás és az üzenet tartalmától függetlenül bizonyítottnak vehető az adatok alapján, hogy az eddigi üzenetek adósak maradtak a világos és egyértelmű állásfoglalással, márpedig egy több százezres nagyságú társadalmi csoport esetében ez a bizonytalanság igen káros, különösen ha e csoport ellenséges közegben él. A bűnnek vagy betegségnek minősítés megerősödését úgy lehet értelmezni, hogy a magyar társadalom fele kirekesztené magából a melegeket, hiszen a bűn büntetése és a betegség társadalmi kezelése egyaránt az érintetteknek büntetésre vagy gyógyításra rendelt társadalmi intézményekbe való elzárása, elkülönítése. Ezért érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a válaszadók alkalmaznának-e adminisztratív korlátozásokat a melegek életével kapcsolatban

Az 1991-es felvételben szereplő nyitott kérdésekre kapott válaszok e szempontból történt számbavételének és az 1996-os felvétel zárt kérdésére ("Ön szerint a homoszexuálisok életét: 1. korlátozni, szabályozni kell állami, jogi eszközökkel vagy; 2. nem helyes, ha az állam beleavatkozik ebbe") adott válaszok eredményeit a 2. számú tábla mutatja be.

2. számú tábla

Az "Ön szerint a homoszexuálisok életét:" kérdésre adott válaszok megoszlása

Az eredmények egyértelművé teszik, hogy a homoszexualitás adminisztratív korlátozása híveinek aránya jelentős (szignifikáns) mértékben megnőtt 1991-hez képest. Természetesen nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy ha 1991-ben hasonló módon tesszük fel a kérdést, mint 1996-ban, akkor eltérő képet kapunk (hiszen az 1991-ben a kérdésünkre kapott 1301 válasz közül mindössze 268 volt értelmezhető ebben a dimenzióban), azonban a két időpontban adott válaszok közötti eltérés nagysága valószínűsíti, hogy itt a közvéleményben végbement tényleges változással van dolgunk. A kérdést olyan világosan fogalmaztuk meg, hogy az eredmények meleg körökben történt megvitatása során felmerült az a gondolat, hogy a szabályozás alatt a válaszadók a melegek jogi helyzetének rendezését is érthetik, nem áll meg. Nem áll meg azért sem, mert amikor megnéztük, hogy a homoszexualitást elfogadók, ellenzők illetve semleges álláspontot elfoglalók között hogyan oszlanak meg az adminisztratív, állami, jogi korlátozás hívei, akkor kiderült, hogy 95 százalékuk az elítélő álláspontot vallók közül kerül ki.

Végül igen fontos kérdés a melegek egész életvitele és közérzete szempontjából, hogy az a társadalmi környezet, amiben mozognak, ellenséges, semleges vagy megértő beállítottságú. Az erre vonatkozó eredményeket a 3. számú tábla mutatja be.

3. számú tábla

Az "Az Ön véleménye szerint a homoszexualitás" kérdésre adott válaszok megoszlása

A táblából két lényeges tendencia olvasható ki. Az egyik az, hogy alapvető fordulat történt a társadalom homoszexualitáshoz való viszonyában az elutasítás-elfogadás dimenziójában. Míg 1991-ben 69.2 százalék tekintette elutasítandó, rossz dolognak a homoszexualitást, addig 1996-ban az ilyen választ adók aránya több, mint felére, 30.8 százalékra csökkent. Az 1991-es felvételben a homoszexualitás elfogadhatónak, tudomásul veendőnek tartók aránya 17.4 százalék volt, addig 1996-ban az így válaszolók aránya háromszorosára, 45.4 százalékra nőtt. Az eredmények így arra utalnak, hogy a társadalom homoszexualitással kapcsolatos ellenségessége jelentős mértékben csökkent.

A másik fontos tendencia, hogy a válaszok értelmezhetőek olymódon is, hogy az elutasító és elfogadó álláspontok a homoszexualitás valamilyen társadalmi szabályozását (ezalatt nem adminisztratív szabályozást, hanem egyéb szabályozási formákat: általában a foucaulti értelemben vett diskurzus különböző formáit értve) igénylik, míg a semleges álláspont egyúttal a társadalmi szabályozás szükségtelenségét is kifejezi. Ebből a szempontból is szembeötlő a változás: míg 1991-ben a válaszadók 13.4 százaléka foglalt el semleges (társadalmi szabályozás szükségességét tagadó) álláspontot, arányuk 1996-ra 24.0 százalékra nőtt.

A homoszexualitás társadalmi megítélése az eredmények alapján pozitív irányba változott: egyrészt relatív többségbe kerültek a jelenséget elfogadni hajlandók, másrészt megnőtt azok aránya, akik szükségtelennek tartják a homoszexualitás társadalmi szabályozását (vagyis olyan jelenségnek tekintik, amely a társadalmi összműködés szempontjából nem bír fontossággal).

Az adatok alapján négy pozitív és két negatív tendencia ragadható meg a társadalom homoszexualitással kapcsolatos vélekedésének 1991 és 1996 közötti változása területén. Pozitív jelenség, hogy az HIV/AIDS és a homoszexualitás lényegileg elszakadt egymástól a válaszadók tudatában; ugyanígy pozitív jelenség a homoszexualitás társadalmi elfogadottságának erőteljes növekedése; az, hogy nőtt a homoszexualitás társadalmi szabályozását általában nem igénylők részaránya; és végül az, hogy megnőtt a szexuális irányultságot alapvető emberi jognak tekintők részesedése.

Igen elgondolkodtató negatív jelenség azonban az adminisztratív, jogi korlátozás híveinek erőteljes növekedése és a homoszexualitást bűnnek vagy betegségnek minősítők relatív többségbe kerülése. Ez a két tendencia nyilvánvalóan összekapcsolódik egymással: mivel társadalmi gyakorlat a betegek elkülönítése az egészségesektől a kórházüzemek, a fogyatékos otthonok, az elmegyógyintézetek segítségével, logikus, hogy hasonló megoldást részesítenének előnyben azok, akik a homoszexualitást betegségnek tekintik.

Miközben tehát a homoszexualitással szembeni társadalmi tolerancia növekedett, ezért a melegeknek azt az árat kell fizetniük, hogy a társadalom egy része olyan embereknek tekinti őket, akiket jogi-adminisztratív vagy egyéb eszközökkel el kell különíteni a társadalom 'normális' részétől. Azoknak a válaszadóknak az aránya azonban, akik egyszerre tekintik bűnnek vagy betegségnek és adminisztratív úton korlátozandónak a homoszexualitást, miközben negatív jelenségnek is tartja, csupán 12.4 százalék. Velük szemben viszont azoknak az aránya, akik sem bűnnek,sem betegségnek nem tekintik a homoszexualitást, nem tartják indokoltnak a melegek adminisztratív korlátozását és tudomásul veendőnek ítélik a szexuális 'másságot' 31.6 százalék, s ha ide vesszük azokat, akik az elsőp két kérdésben ugyanezt vallják, csak a homoszexualitás megítélésében semlegesek, akik a válaszadók további 14.9 százalékát teszik ki, akkor az összkép sokkal pozitívabb. A válaszadóknak 1996-ban közel 60 százalékának véleménye volt minden kérdéssel kapcsolatban következetes, s ebből 45 százalék elutasította a melegek megbélyegzését és kirekesztését. Miközben az 1991-es 5 százalékról háromszorosára nőtt a melegek szegregációját igénylők aránya, a népesség egészén belül mégis csak egy csekély hányadot tesznek ki. A magyarországi melegekkel kapcsolatos társadalmi attitűd tehát alapvetően kedvezően változott a vizsgált hat év alatt és ez a társadalmi tolerancia növekedésének bíztató jele.