2. A valószínűsíthető induló helyzet (analógia)

A férfi homoszexualitás társadalmi megítélése, a nyugati civilizáció különböző társadalmainak melegekhez való viszonya az 1960-as évek végégig alapvetően negatív volt. A 60-as évekbeli ellenkulturális mozgalmak (melyek között igen jelentős szerepet töltött be a meleg felszabadítás, a 'gay liberation' (Jay and Young 1992)) hosszútávú és átfogó változásokat indítottak el a közgondolkodásban. A társadalom melegekhez való viszonyát jól érzékelteti egy 1970-ben készített egyesült államokbeli felmérés, aminek során 3 018 személyt kérdeztek meg arról, hogy mit gondolnak a homoszexuális érintkezésről. (Levitt-Klassen jr. 1979:21)

1.sz. tábla

A "Mi a véleménye két azonos nemű személy szexuális érintkezéséről, ha…?" kérdésre adott válaszok megoszlása (oszlopszázalék)

Az adatok világosan mutatják, hogy az USA-ban 1970-ben a válaszadók kilenctizede negatív. elítélendő jelenséget látott az azonos neműek közötti szexuális érintkezésben. Az 1989-91-ben készült Janus Report felvétele során ugyan az attitűdökre nem kérdeztek rá a közel négyezer személytől, de a szexuális identitásra igen, és a válaszoló amerikai férfiak 9 százaléka tekintette magát homo- vagy biszexuálisnak (Janus-Janus 1993:75).A források egyértelművé teszik, hogy a meleg identitás vállalása és a homoszexualitással kapcsolatos társadalmi megítélés alakulása között szoros összefüggés van: minél elfogadóbb egy társadalom, annál hajlamosabbak a meleg férfiak szexuális irányultságuk felvállalására. [2] A 90-es évek elején Nagy-Britanniában végzett kérdőíves adatfelvétel tanúsága szerint viszont a válaszadóknak csak 63 százaléka mondta azt, hogy két férfi közötti szexuális kapcsolat mindig vagy majdnem mindig rosszallandó dolog. (Wellings-Field-Johnson-Wadsworth 1994:253) Egy 1991-ben lebonyolított európai értékszociológiai kutatás eredményei szerint a skandináv országokban a válaszadóknak több mint 50 százaléka tekintette teljesen elfogadhatónak a homoszexuális érintkezést.(HVG 1992)

Ami az un. szocialista országokat illeti a homoszexualitással kapcsolatos közvélekedésre feltehetően komoly hatást gyakorolt a korszak ideológiája. Ahogy Igor Kon fogalmaz: „A bolsevik forradalom volt a történelem egyik legradikálisabb forradalma. Azt ígérte, hogy megváltoztatja a társadalmi élet egész struktúráját, eltörli az egyenlőtlenség minden formáját, az emberiség előtörténetéből átugrik az emberiség igazi történetébe és nem csupán a társadalmat alakítja át, hanem az emberi természetet magát is. Az új szocialista – a racionális, a kollektivista, a fegyelmezett és a társadalom felé forduló - személyiség megteremtése volt e minden átható átalakítás fő célja. E dicsőséges átalakulás útjában azonban ott állt a szexualitás- az irracionális, az individualisztikus, a fegyelmezetlen és a spontán szexualitás.” (Kon 1995:2) Részben e szellemiség eredménye az a kutatási eredmény, ami az SZSZSZR Közvéleménykutató Intézetének 1989 végi kutatásából kirajzolódik: a válaszadók 33 százalék mondta azt, hogy a homoszexuálisokat „agyon kellene lőni”, 30 százaléka bebörtönzésük mellett voksolt, 30 százalékuk orvosi kényszergyógyekezelésüket részesítette előnyben és csupán 6 százalékuk gondolta azt, hogy esgítségre lenne szükségük vagy hogy egyszerűen békén kellene hagyni őket. A közép-ázsiai területeken 85 százalék szavazott a halálbüntetésre. (Riordian 1993:9)

2. A magyarországi helyzet a ’90-es évek elejéig

Magyarországi adatok egészen az 1990-es évek elejéig nem állnak rendelkezésre a melegség társadalmi megítélésével kapcsolatban.

Ehhez képest 1992-93-ban az ELTE Szociológiai Intézetében tartott szexuálszociológiai kurzus hallgatóinak részvételével áttekintettük a férfi homoszexualitás magyar sajtóban megjelenített képének alakulását az 1970-es évek elejétől 1993-ig. [3] A szövegelemzés módszere kimutatta, hogy míg a 70-es évek elején tabu volt a téma a magyar sajtóban, s legfeljebb bűnügyek ismertetésében elejtett sejtelmes utalások jelezték, hogy Magyarországon is vannak homoszexuális férfiak (ez a homoszexualitás kriminalizálásának, a bűnözés világába utalásának jele), addig a 70-es évek végén és a 80-as évek elején jelentős társadalmi teljesítményeket felmutató és ezért "mindennapi, normális embernek" nem tekinthető személyek kapcsán merült fel a homoszexualitás jelensége (politikusok, művészek: ez a homoszexualitás extremizálásának törekvését tükrözi). A 80-as évek végén már emberi jogi problémaként mutatja be a magyar sajtó a jelenséget (ez az extremizálás formaváltása: ilyen problémák jogi rendezése politikai kérdés, márpedig egy olyan depolitizált társadalomban, mint a magyar, meglehetősen szokatlan dolog az, ha valaki a politika kérdési iránt érdeklődik). A 90-es évek elejétől kezdve a multikulturalizmus térhódításával már több szó esett a homoszexualitásról, de egészen 1993 januárjáig idegenkedés volt tapasztalható a sajtóban. Balczó Andrásnak a Magyar Út Körök első országos gyűlésén elhangzott kijelentését (a magyar útra nem léphetnek a homoszexuálisok, a szabadkőművesek és a tételes istentagadók) követően a baloldali és liberális sajtó alapállása pozitívvá vált: más-más megfontolásokból ugyan, de mind a liberális, mind a szocialista politizálásban alapvetően pozitív viszony volt megfigyelhető a homoszexualitáshoz. A rádiókban és a televíziókban is gyakorivá vált a meleg témákról folytatott diskurzus (a Petőfi Rádióban a havi rendszerességgel jelentkező "Önazonos" című meleg műsor 2007-ig, a Tilos Rádióban a kéthetenként jelentkező "Szappanopera", majd 2006-tól az internetes változat „Szappanopera helyett” című program; a televíziókban pedig a meleg témájú filmek és műsorok formájában [a Will és Grace című sorozatot már sokadszorra vetítik]). E fejlemények tükrözhetnek valamit a közgondolkodás átalakulásáról.

Annak a kérdésnek megválaszolására, hogy Magyarországon mit gondolnak az emberek a férfi homoszexualitásról, lehetőség nyílott egy 1991-ben és egy 1996-ban készült országoa reprezentatív szociológiai felvétel során, s elsőként e két kutatás eredményeit mutatjuk be ebben az írásban.