1. A magyar társadalom „szexuális mássághoz” való viszonyát alakító társadalmi folyamatok
Előre kell bocsátani, hogy a magyar társadalom általános „másság-ellenességének” (xenofóbia, antiszemitizmus, cigányellenesség, buziellenesség) vannak nyugati civilizációs elemei (beleértve ezekbe a szociálpszichológiai folyamatok európaizálódott történeti változatait [Erős 1996; Tóth Pál Péter 2004; Kovács 2005: 15-54; Loewenstein 1999) és a sajátos magyar társadalomtörténetben gyökerező vonásai – alapvetően a kelet-közép-európai társadalomfejlődés (Szűcs 1983) társadalom és állam közötti viszonyrendszerének „féloldalasságához” kapcsolódó vonzódás az autoritarianizmushoz-paternalizmushoz. (Fábián 1999; Eckhardt 2000, különösen a „familiaritás” intézményével foglalkozó részek). E „hagyományok” a „másokkal” szembeni felsőbbrendűség-tudat táptalaját jelentik (vö. „magyar kultúrfölény”).
Ezzel együtt világossá kell tenni, hogy a magyar társadalomban a „mások” különböző csoportjaival kapcsolatban jelen lévő attitűdök igen nagymértékben más-más társadalomtörténeti gyökerekhez kötődnek, a viszonyulást meghatározó okok az egyes „más” csoportok esetében igencsak különbözőek. A gyűlölködő attitűdök más-más konstrukcióiról van szó az xenofóbia, az antiszemitizmus, a cigányellenesség és a homofóbia esetében. E konstrukciók mindegyike visszavezethető azonban a magyar társadalom un. kettős szerkezetiségére ( Erdei 1980a; Erdei 1980b). Erdei és Bibó írásaiból (Erdei 1977: 85-94; Bibó1986: 469-484.) egyértelműen kiderül, hogy az un. történeti-nemzeti társadalom (és az ezeket újratermelő „társadalmi üzemek”) viszonyait az „uralmi szakszerűség”, míg az un. modern polgári társadalomét a „tárgyi szakszerűség” jellemzi. Az uralmi szakszerűség esetében az alá-fölérendeltségi viszonyok megerősítése és működtetése, míg a tárgyi szakszerűségnél a teljesítmény célszerűsége, eredményessége és az ezt támogató (az esélyek egyenlőségével is jellemezhető) viszonyok érvényesítése a kardinális mozzanat. Ezt az elemzést elfogadva az un történeti-nemzeti társadalomba tartozó csoportok (arisztokrácia, úri középosztály, nemzeti kispolgárság és az archaikus viszonyokat fenntartó paraszti képződmények), továbbá e csoportok új társadalmi-történeti viszonyok között megújulva is továbbélő leszármazottai - Kolosi Tamás modelljében a redisztributiv szektorban ténykedő csoportok (Kolosi 1987), Szelényi Iván társadalomképében az „állami-redisztributív” intézményekbe tartozók (Szelényi 1992), míg az alig egy hónapja publikált Bretter Zoltán-féle elgondolásban a mai „államfüggő” középosztály és egyéb csoportok (Bretter 2007: 103-105.) az uralmiság jegyében egzisztenciális és mentálisan is a „mások” maguk alá szorításában érdekeltek, s ehhez különféle „fogyatékosságokat” kreálnak (nem magyar, nem keresztény, nem fehérbőrű, nem termékeny, stb.). A modern polgári társadalom csoportjai alapvetően mind társadalmi helyzetükből, mind mentalitásukból fakadóan elfogadóbbak, hiszen a teljesítmény határozza meg valaki értékét.
A modernitást elutasító konzervativizmusra a másság-ellenesség, a modernitást elfogadó és ahhoz máig ragaszkodó liberalizmusra a nyitottság a másságra jellemző. A jobboldaliság – az áramlatok genus proximus-a – a társadalmi egyenlőtlenségeket „természetadta” állapotnak tekintő alapállása jó táptalaj a „másság” lenézésének, a baloldaliság eredendő egalitarizmusa az elfogadást tekinti értéknek. A vázolt társadalmi képleteket alkotó csoportok elhelyezhetőek e két ideológiai kontinuumon (a történeti-nemzeti társadalom inkább konzervatív és/vagy jobboldali, a modern polgári társadalom inkább liberális és/vagy baloldali).
Ez az általános kép azonban elfedi a különböző társadalom képletek-csoportok eltérő indítékait a „mások” csoportjaival kapcsolatban. A történeti-nemzeti társadalom számára a magyarság alapérték, ezért minden nem-magyar (idegen) gyanús; a modern polgári társadalom számára a nem-magyarság mint piaci konkurencia jön számításba. A zsidóság társadalomtörténeti szerepe folytán a magyar társadalomban a történeti-nemzeti blokk számára életveszélyes versenytárs a hatalom birtoklása terén, a modern polgári blokk csoportjai számára pedig a piacon. A romák kultúrája és életmódja mind a történeti-nemzeti, mind a modern polgári habitust mélyen irritálja azért, mert megzavarja a „társadalmi üzemmenetet”, a modern polgári tömb azonban a posztmodernitás univerzalizmust alapjaiban megkérdőjelező társadalmi viszonyrendszere és értékrendje iránti fogékonysága következtében kevésbé elutasító. A homoszexualitáshoz való viszonyban a történeti-nemzeti blokk magyarságtudata (demográfia: fogy a magyar) és a család hagyományos formáihoz való ragaszkodása (a modern társadalom alapegysége) az alapvető motiváló erő, a modern polgári társadalom csoportjai számára a demográfiai folyamatok és a modernitás polgári formái kevésbé értékekkel terheltek.
Ha túllépünk a társadalomtörténeti meghatározottságokon, akkor a „mássághoz” való viszonyt alakító döntő hatású történésnek a az un. rendszerváltozást és ennek társadalmi következményeit kell tekintenünk. Az átalakulás két alapvető ígérete: az általános jólét emelkedése és a politikai szabadság politikai részvételt biztosító megteremtése, nem teljesült. A hivatalos adatok alapján Magyarországon mintegy három és félmillió ember él a KSH által számított jövedelmi létminimum alatt (Létminimum 2004: 6.; A 2005. évi lakossági jövedelemfelvétel összefoglaló adatai: 11.), a relatív szegénységi küszöbök alatti jövedelmekből tengődik a népesség 12-15 százaléka (Tóth 2006: 42-65.). A társadalmi egyenlőtlenségek mértéke a legalacsonyabb és legmagasabb jövedelmű népességtizedek között hétszeres szinten stabilizálódik (Tóth 2006:46.). A politika „úri huncutságnak” tekintését jól mutatják az országgyűlési és időközi, az önkormányzati választási és a népszavazási részvételi adatok (Országos Választási Iroda, http://www.election.hu/).
Az itt jelzett helyzet egy viszonylag hosszú időszak „terméke”: a rendszerváltás kezdeti vesztesei hosszú ideig bíztak abban, hogy sorsuk jobbra fordul és nem maradnak sokáig lecsúszott helyzetben. Mára az ezzel kapcsolatos illúziók eloszlottak és a társadalom egyre számosabb csoportjai érzik úgy, hogy lassan végleg elvesztik a jobb jövőt. Ez a lelkiállapot igen jó táptalaja a megszokott értékekhez való ragaszkodásnak és az ilyen értékek fenyegetettsége miatti félelemnek: a morális pánikhoz (Replika, 40: 23-48.) szükséges kollektív lelkiállapot előállt, már csak a családok integritását, a közerkölcsöt, a szexuális normákat, stb. fenyegető társadalmi csoportokra kell rámutatni.
A következőkben némi kitekintés után néhány olyan hazai kutatás eredményeit szeretném bemutatni, amelyek a magyar társadalom homoszexualitással kapcsolatos vélekedéseit igyekeztek feltárni.
