Miután szakított velem Jé, 1 hétig magam alatt voltam. Padlóra küldött. Ez nemrég volt. Október végén. Nagyon rossz és nehéz volt. Egyedül is éreztem magam annak ellenére, h mindig volt kivel beszélgetnem, írtak a barátok stb…

De nekem Jé egy biztos pont volt az életemben, s akkor jöttem rá igazán erre, mikor már nem volt.

Szo átlagos story. Sokan járnak így… :/

1 hét után le is betegedtem, annyira magam alatt voltam. Az ember lelki világa kihat a testére is.

Lementem péntek este bátyámhoz fehérvárra.

Jó volt minden. Kajoltam, beszélgettünk, majd elmentek lefeküdni, én meg maradtam a szép nappalijukban. Neteztem. Hallgattam a gay rádiót, írtam, msneztem, szörföltem stb…

És egyszer csak elkezdett fájni a torkom…. :S

Hajnalban lefeküdtem, de belázasodtam s nagyon rosszul aludtam.

Sokszor felébredtem, s emlékszem, mindig a meleg dolgok körül jártak a gondolataim… :S

Anyum, a család, barátok, helyzetek, arcok stb…

Mint a filmekben… :S

Félelmek, örömök, bánatok csalódások stb…

Rájöttem, h én szerintem attól félek, h egyedül maradok, elhagynak a barátaim, nem lesz hová mennem, nem lesz kihez mennem, s egyszer csak csöves leszek…

Badarságnak hangzik, de én ettől félek.

Bár sok haverom van…

Van egy pár barátom is. Igaz ők egyre többen vannak – nem mint, ha a haverok száma nem növekedne – és a szinte mindenki szeret – legalább is felém ezt sugározzák – meg örülnek nekem, h rám lehet számítani, lehet velem jókat beszélgetni.

Hülyeségekről, komoly dolgokról szo mindenről…

Meg nagy lelki szemetes kuka vagyok. 

Néha ők is azok nekem, de hát ezért vannak a jó barátok… :)

De Jé  után nagyon félek, az újabb pofonoktól.

Feleslegesen félek tudom, mert tuti, h fogok kapni, ami csak megerősít, de emberek vagyunk, s nem vagyunk tökéletesek. :/

Azon parázok, – fölöslegesen – hogy mikor ki fog átvágni, elhagyni, elárulni vagy bármi…

Az elmúlt 1-2 hétben megduplázódott a meleg ismerőseim száma.

Tudatosan bővítettem, bővítem ismertségi köröm.

Olyannak képzelem most magam, mint egy polip, aki növekszik, s kezdi kinyújtani hatalmas csápjait.

Láthatatlan csápok, amiket én irányítok, hol tudatosan, hol tudatom alatt…

Egyik csápommal - milyen hülye szó – támaszkodok, a másikkal támasztok, adok, kapok, simogatok, védek, védekezek, ölelek, etc, etc…

Szo egy polip… 

Egy mutáns polip. 

Mutáns, mert a kezeimen, (csápjaimon) szemek is vannak.

Szemek és fülek, amelyeket ráteszek arra, azokra, kiket megérintek, s magamhoz közel engedek…

Ami úgy gondolom jó dolog.

S a jóra hasznosítom fel őket.

Kicsit magabiztosabbá válok…

Bár az idők telnek, s olykor elvesznek ezek a szemek és fülek, de jönnek újjak…

Bővítenék.

Egy úszó polip, ki sodródik az árral.

Tudatosan.

Hadja magát, hadd sodródjon...

Hisz; „Ki tudja merre, merre visz a végzet…”  :/

Néha a nagy sodrás közepette nekimegyek, egy-egy sziklának, ami megsért, felsérti testemet, de ezek a hegek idővel úgy is beforrnak, s ez a Polip a tanulva ezekből a csapásokból, ütközésekből és sebekből, figyelmesebbé, okosabbá, ügyesebbé válik, s egyre inkább előre néz, h kivédhesse a jövőben ezeket a hibákat, ütközéseket.

Olykor, olykor hátrapillant, s elgondolkodik, elmerend eddigi igencsak göröngyös útjain, de örökké ugye nem merenghet, mert puff!!!

Megkapta újabb pofonját, s megint egy akadályba ütközött…

De az ár, csak sodorja, és csak sodorja tovább és tovább….

Olykor találkozik más polipokkal.

Kik ügyesebbek és idősebbek, kik fiatalabbak és tapasztalatlanok.

Ezekkel és azokkal is jól érzi magát…

Olykor cserélnek füleket és szemeket, de az állandó sodrásban gyakran előfordul az is, h elvesztik ezeket…

Vannak kikkel együtt sodródik egy darabig, s vannak akikkel hosszú ideig…

Ki tudja meddig?

Örök barátság vagy rövidebb, vagy csak alkalmi?

Ki tudja…

Hiszek a sorsban és nagyon belém égetődött az, amit egyszer Jé mondott nekem egy szép napon, mikor kocsijában ülve hajtottunk tőlük a be a belvárosba…

Szo, azt mondta, h nem véletlenül találkozunk emberekkel, s nem véletlenül pont olyanokkal és azokkal találkozunk…

Igaza van.

Nagyon is.

Ezen aznap este sokat gondolkodtam otthon az ágyamban.

Szokásomhoz híven, mert este mikor lefekszek átgondolom, az aznapi történteket, s mondhatni napi elemzést készítek.  ( Oh my God!…) XD

Szo akikkel találkozunk életünk során, azoknak is vannak csápjaik.

Kiknek erősebb, kiknek gyengébb.

Ők is ugyan azt csinálják, mint én.

Hol támogatnak, hol adnak, hol kapnak, szemeket és füleket nyújtanak át, hol váratlanul lekevernek egy hatalmas nagy pofont….

Vagy csak kicsit, mikor hogy hozza a sors…

Mikor mennyire erős a sodrás…

Tegnap is kaptam egy kisebb pofont.

Éppen elég volt ahhoz, h ne írjak a blogomba…

Mára is kihatott egy kicsit, mert rossz napom volt…

Az a baj, h olyan polip vagyok, aki nem tud hová bújni…

Nincs otthona.

Helyesebben otthona van, de vára nincs.

Nem érzi magát sehol biztonságban.

Nem lehet sehol se nyugodt.

Az otthonának kellene lennie a várának, hisz; „Az én házam, az én váram”, de az otthonában is, csak pofonokat kap. Sok kis apró pofon, amiből már nagyon kezd elegem lenni…

De majd erről is írok…

Persze, azért ott vannak a barátok, akikkel jól érzem magam, de kitudja kire, mikor számíthatok???!!!

Valakivel nagyon jóba vagyok 1-2 hónapig aztán, hirtelen halál…

Jön egy szembe egy hatalmas sodrás, s vagy engem visz el, vagy haverom, barátom tűnik el mellőlem…  :/

Na lépek!

Kezdődik a csillag születik!  XD

Am minden buzi azt szokta nézni, ha otthon van! :D

Legalább is az én ismerőseim kivétel nélkül nézik… :D

Végére néhány szép gondolat a barátságról:

A hamis barátok olyanok, mint az árnyékunk: miközben sétálunk a napsütésben, szorosan velünk tartanak, de azonnal elhagynak, amikor árnyékba érünk.

Milyen tiszta, milyen soha nem ismétlődő, milyen semmiféle más kapcsolattal nem pótolható kaland az első fiú-barátság! (...) A családon belül féltékenységek, becsvágy, érdekek hatják át a vonzalmakat, a szerelem kínos-ünnepélyes, betegség hangulatú, valószínűtlen és lázas hőfokú állapota sem adja azt a szelíd békét, az érdektelenségnek, a jóindulatnak, a szándéktalanságnak azt a megható idilljét, ami az első barátság két fiú között.

Az őszinteség, még ha kétkedésben is nyilvánul meg, a legbecsesebb ajándék, amit barátainktól kaphatunk.

Minden tökéletes a kezdetektől a végig, ha van egy barátod.

Azt hiszem, ahogy öregszünk, úgy válogatjuk meg egyre jobban a barátainkat mindannyian.

Nem nevezném magamat jó barátnak, inkább orvos vagyok, aki hétről hétre örömmel rakja helyre a csigolyáidat.

Meggyógyítja sebes szívünket a barátság.

Minél többet beszélgetünk valakivel, annál erősebb lesz a kapcsolat kettőnk között.

Szükségetek volt egymásra. Nem foszthattalak meg annak felfedezésétől, mire vagytok képesek együtt - a barátságtól, ami meghatároz titeket, úgy, ahogy azt még nem is sejtitek.

Ha nem létezne megbocsátás, senkinek sem volnának barátai.

A barátság legszebb aktusa az, midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük.