Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bemutatkozósdi 2 :)

 2009.11.06. 20:58

Tehát sokat változtam a nyár óta.

Mikor elfogadtam saját magam, elkezdtem tervezgetni, h mit kezdjek magammal, elmondjam-e valakinek, s ha elmondom kinek mondjam? Rengeteget vívódtam, de boldog voltam.

Regisztráltam először a randi.gay.hu-n, leveleztem pár sráccal, de nem voltak fent jó pasik, és maga a rendszer se tetszik… 

Aztán regisztráltam a romeon. Ez nagyon bejött. Sok levelet kaptam az első 2-3 hétben.

Olyan zavarban voltam, h azt se tudtam ki, kicsoda, kit honnan ismerek, hol lakik, mi is a neve, mit beszéltünk, kivel hol tartottam….

Szóval jöttek a friss húsra….

Itt is furcsa kettős érzés volt bennem. Áldozatnak éreztem magam. Kis ártatlannak, kire ront a sok ismeretlen személy, s ki tudja melyik mit akar tőle…..

Természetesen a többség azt akarta.

De a másik érzés pedig, pont hogy jó volt!

Kifejezetten élveztem!

Rájöttem, h a fiúknak sokkal jobban bejövök, mint a lányoknak! :)

Élveztem még, h itt nem kell udvarolgatni, kertelni. Leírják, mi tetszik nekik, szeretnének ismerkedni, s kész. Nekem pedig csak osztályozni, mondhatni felvételiztetni kellett, h ki az aki átment a „felvételi kritériumon”, s ki az, aki megbukik….

Aztán jöttek utánam újabb emberek, s megcsappant a levelek száma. Persze kapok ma is leveleket, de koránt sem olyan nagy számban, mint a regisztrációmkor. De hát ilyen a rendszer természetes működése. J

A többséggel, azóta is tartom a kapcsolatot msn-en. ( Mondanom sem kell, h másik msn-t kellet létrehoznom, annyi ismeretlen ismerőst kellett felvennem. Meg így sokkal egyszerűbb is volt, hisz tudtam, h ezen a msn címemen csak melegek vannak, vagy ahogy néhány barátom közt szoktuk mondani titkos kóddal; füvek….) J

Hogy miért pont füvek?

Először búúúúúza füvek voltak. J De ez nem elég kódolt, s nem is nagyon szoktak az emberek búzafüvekről beszélni….. :D

S így maradt csak a fű….

Egyik ismerősöm csokis keksznek nevezi a „magunkfajtákat”……..  ;)J

Nonszensz miért……. :D ;) :P

 

Szo! Jó velük beszélgetni. Igaz van egy jó pár olyan személy, akivel elég nehéz kommunikálni, mondhatni kellemetlen, mivel csak szavakban fejezi ki magát…..

S ilyenkor zavarba jövök, h most zavarok, v nem érdeklem az illetőt, vagy elfoglalt v mi van?

Mikor megkérdezem tőle, akkor meg csak:    „:O Dehogy zavarsz! Isten mencs, miből gondolod ?”…

stb…..

Hát na…… Nem 1 ilyen személy van….

De szeretek ettől függetlenül mindenkit, kik fent vannak msn-en….

Olyan téren is változtam, h olyan barátokat, haverokat akarok magam mögött tudni, akik így is kiállnak mellettem, h meleg vagyok.

Egyik ismerősöm: Jé, - akiről később részletesebb, bővebb beszámolót fogok majd tartani – is megjegyezte észrevette azon rövid idő alatt, míg együttvoltunk, hogy oly annyira változok, formálódok, hogy már lassan ott tartok, h bárki előtt felvállalnám másságom.

S ez így van. Nekem csak olyan barát, haver ismerős kell, aki így is elfogad, hiszen csak az az igaz barát. Aki meg nm fogad el, arról kiderül, h nem is volt igaz barát.

Kicsit elszomorodok ilyenkor, mert tudom, hogy én ezen esetben sok ismerősöm elveszíteném… :S L

Mert, ahol lakom, s ahogy szocializálódtak az emberek, s ahogyan a szülők is nevelik a gyerekeket, sajnos nem fogadnának el. Túl…… hogy is mondjam……

lehet erős lesz, de szűk látókörűek, földhöz ragadtak, visszamaradottak, soviniszták, stb, stb…..

S az a legszomorúbb, h a saját családom szüleim is ilyenek….. L

De nagyon előreszaladtam. Majd később visszatérek erre is…. :D

 

Szo! A csoporttársaimnak legszívesebben elmondanám, de oly bátor azért még nem wok.

Mert ha a csoporttársaim is tudnák, akkor már az iskola fele is tudná. Amiből hátrányom (is) lenne, de lehet előnyöm is, ha értitek mire gondolok…. ;) :D :P

Először egyik csoporttársamnak Timinek bújtam elő a nyáron.  :D

Jót mosolygok, ahogy visszaemlékszem arra, hogyan írtam le neki.

Innom kellet. Be voltam egy kicsit csiccsentve, s csak úgy mertem neki levélben megírni, s elküldeni a facebook-on, hogy búúúúúúúúúza wok! :D

Jaj! De azért azt is meg kell említenem, h a nyáron végig leveleztünk, napi szinten, s szinte minden levelemben tettem neki utalásokat. Először nem nagyon vette a lapot, de aztán leesett neki, de nagyon figyelmes volt, kulturáltan viselkedett, s nem kérdezet rá durván, bunkó módjára, h buzi-e vagy?! :D

Mert ugye mi, legalább is sokan nem kedveljük, azt ha így nyíltan megkérdezik…. (Legalább is én tutira nem….) Nem tudom ti ezzel hogy vagytok?....

Na! Teszek fel majd nektek olvasóknak is kérdéseket, h ne csak én írja!  ;) :D

Ha egyáltalán fogják olvasni ezt a blogot….. :D

Mind1.

Szeretek írni. Legalább kiírom magamból…. J

Timi úgy fogadta, ahogyan számítottam. Főleg, h meg is mondta mielőtt előbújtam – a sok utalásaimnak köszönhetően – hogy bármi legyen velem, ő akkor is elfogad, hiszen én, én vagyok. :D

Így hát ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, h leírom neki….

Azt tudom, h hajnalban írtam meg neki, s küldtem el….

Félelemmel és nagy izgalommal feküdtem le, h másnap milyen levél fog várni….

A második, kinek elmondtam; Hugi volt. Aki nem a húgom! :D

Csak így hívom, mivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást, együtt nőttünk fel, ismerjük egymást, mindent megosztunk egymással, bánatot, örömöt igazi lelki támaszai, társai vagyunk egymásnak.

Ezúton is köszönök neki mindent! J S küldök innen neki egy virtuális nagyölelést! J

Jajjjjj! Az az ölelés. Úgy szeretem! Nagyon kevés emberrel vagyok olyan mély, komoly kapcsolatban, akit megölelek. Lehet furin hangzik, de az ölelés nálam az egy olyan dolog, amit nagyon kevés ember osztok meg. Csak azok ki kiérdemlik, szeretek, közel állnak hozzám. A bizalmasok….

Nekem vannak olyan ismerőseim, ki szinte mindenkit öleléssel köszönt. Olyan nála ez, mint a kezelés…

Nálam meg olyasmi, mint a csók. Úgy nem ölelgetek meg mindenki,t ahogy nem is smárolok le mindenkit! :D Ezaz! Ez olyan Rion-os volt…. :D Igen. Milyen értelmes dolgokat írok…. :D

De, aki ismer, annak nem okoztam meglepetést. :D ;)

Szo!

Hugival jajjj, de nehéz volt!!!! Vele ugyan az volt, mint Timivel. A terv is, minden. Csak Hugi ne vette a jeleket pedig vele naponta találkoztunk, mentünk ki sétálni…. Neki is mindig felhoztam a témát, csak Ő nem adott visszacsatolást. Se azt, h hülye buzik, vagy h elfogadná őket vagy valami…. :S

Nagy gyötrelem volt! Úgy elmondtam volna neki! Hisz mindig találkozok vele, együtt nőttünk fel kinek mondjam el, ha neki nem? Kitől kérjek majd tanácsot? Kivel oszthatom meg élményeim?

Tudtam, h magamban nem fogom tartani majd élményeim, s azt is tudtam, hogy Hugi az a személy, akivel személyesen meglehet beszélni mindent, s akire számíthatnék…..

Aztán fogalmam sincs, hogy hogy, de arra tisztán emlékszek, h azt mondta egyszer csak, h bármi legyen velem Ő akkor is szeretni fog! Tök az, mint Timi! :D Ennek úgy megörültem, h ott helyben megöleltem, felemeltem, megpörgettem a levegőben (igen, mint a filmekben) s rendesen be is könnyeztem…. :S J

Amúgy nagyon lelkis srác vagyok… Bár alapból mi, legalább is sokan lelkisek…. Néha rosszabbak vagyunk, mint a lányok… J ;)

De érdekes módon, akkor még se bújtam elő neki.

Bár szerintem már tudta. Bár ezt tőle kellene megkérdezni! J

Egy kimondatlan, s mindkettőnk számára tudott titok volt, maradt akkor a levegőben….

Aztán idővel előbújtam neki is, de erre ismét csak azt kell, hogy mondjam, hogy később majd visszatérünk, mert nem akarok belecsapni már most a lecsóba!.... :D ;) :P

Amúgy minden előbújás nagy megkönnyebbülést és hatalmas örömöt okozott nekem. Jó dolog.

Csak tudni kell azért, hogy kinek érdemes előbújni, s kinek nem…..

Szo, nem árt egy kis ember-ismeret…. J

Magában az ember nem is tudja ezt elzárni…. Legalább is nagyon nehéz, hatalmas lelki teher….

Sokkal jobb, könnyebb, ha elmondjuk másoknak. Persze vannak olyan ismerőseim, aki azt mondják, hogy ez magánügy. Igaz. De én kibővíteném annyival, hogy nekünk az is a feladatunk, hogy elfogadtassuk a heterós társadalommal a meleg társadalmat. Nekem ugye csak heterós megjelenésű ismerőseim vannak. ( Nem véletlenül ;) )

Tudniuk kell az embereknek, h a meleg nem egyenlő azzal, akit a meleg büszkeség napján lát felvonulni. Gondolok én itt a transzikra és társaikra….

Az a baj, hogy pont ezek miatt (is) ítélnek el minket. Ahogy ott kinéznek, s viselkednek, az még az én, s szinte minden meleg barátom számára is visszataszító. „Jó”, hogy elítélnek ezek után….

Pedig, hogy a melegek többsége nem ilyen….

Ugyan úgy értelmes, okos, kulturált emberek vagyunk mi is! Persze nálunk is vannak kivételek…. :D :/

Szo. úgy gondolom, hogy nekünk – lehet pár ember számára erős lesz – de nekünk melegeknek külön feladatunk van. Ugye minden embernek feladata, küldetése van. Nekünk még + az a feladat, hogy megértessük, s elfogadtassuk az emberekkel a meleg társadalmat….

Most az jutott az eszembe, hogy nagyon sok ember, mikor megkérdezik tőlük, hogy ha tehetné mikor, melyik korban élne, sokan azt válaszolják, hogy az ókori Görögországban.

Pedig akkor ez teljesen természetes, s elfogadott volt náluk, h a férfiak férfiakkal háltak. Egyes görög állam katonaságában mondhatni kötelező volt, h férfi párt keressenek, hisz a férfi szerelmes párok kitartóbbak, jobban küzdenek egymásért a harcban….

Most viszont abba hagyom a gépelést, mert megérkezett hozzánk a már 1 órája megrendelt pizza! J :/

Majd jelentkezem! ;)

 

Addig is:

 

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=pY-IDnzbi5U  

https://www.youtube.com/watch?v=BOLsgwlHyhE

A bejegyzés trackback címe:

https://rion-gay.blog.hu/api/trackback/id/tr681505654

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Emo buzik. 2009.11.08. 13:12:02

Íme egy bizonyíték, miszerint az emosok buzik.           Fújj már! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fredericooo 2009.11.07. 14:35:11

Hmmmmm
még egy közös pont...:) én is alkohollal tudtam elmondani a legjobb barátnőmnek:):D
szerencsére ő is ivott:D:)

Fekafika 2009.11.12. 23:39:13

Én általában a "szakmabéli", vagy "kolléga" megjelölést használom a többi melegre a barátaimmal. Kaptam is a születésnapomra tőlük egy bögrét amin a "legjobb kolléga" felirat díszeleg:).
süti beállítások módosítása